Élmény

Budapest arcai: Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója

Budapest arcai: Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója

A legtöbb jó ötlet általában egy pohár ital mellett, társaságban születik. Ezt az elméletet igazolja a Budapest Bike Maffia története is. A Havasi Zoltán által három és fél éve alapított szervezet baljósan hangzó neve ellenére csupa jó dolgot tesz: főként élelmiszerrel, főtt étellel, gyümölcsökkel és egyéb hasznos dolgokkal segíti a rászoruló családokat, valamint a hajléktalanokat – kéthetente, szombatonként a Szimpla Kertben nagy közös főzéssel lakatják jól a nélkülözőket. Az ötletgazdával beszélgettünk.

–  Szóval, ültél egy romkocsmában egy barátoddal, és…?  

–  …arról beszélgettünk, hogy tenni kellene valamit. Mindez karácsony környékén történt, miután elfogyasztottuk az ünnepi menüt. Később hirtelen ötlettől vezérelve öten gyártottunk egy rakás szendvicset, aztán kerékpárra ültünk, és elvittük az utcán élőknek.

– Miért hívjátok magatokat maffiának?  

– Figyelemfelkeltésből. A bike pedig a kedvenc hobbinkra, életmódunkra utal. Amikor anno karácsonykor elkezdtük, még csak öten voltunk, aztán a kezdeményezéshez csatlakoztak barátok, majd a barátaink barátai is. Hamar elterjedt a hírünk, először csak szájhagyomány útján, utána a közösségi oldalak segítségével, így annyian lettünk, hogy a civil csoportból mozgalommá váltunk.  

– Három és fél év telt el a Budapest Bike Maffia megalakulása óta. Hogy értékeled ezt az időszakot?  

– Az első két évben még ad hoc jelleggel működtünk, de persze hatalmas élmény volt mindnyájunknak. Igazából az elmúlt másfél évben kezdtünk el tudatosan építkezni egy olyan csapattal, mellyel nagyszerű közös munka.

– Az alapításkor gondoltatok arra, mi lesz a mozgalommal évek múlva? 

– Nem igazán. Az első akció után éreztem, hogy ebből valami nagyon jó is kisülhet. Nem tudtam, pontosan mi, de azt láttam, hogy az embereknek tetszik. Volt bennem egy olyan indíttatás, hogy változtatnék dolgokon, mert nem bírtam a környezetemet elfogadni. Hiányzott valami.

– Hol tartotok az akkor kitűzött célokhoz képest?

– Annak idején ez nem egy tudatos közösségépítésnek indult, csupán jól akartuk érezni magunkat, és segíteni az embereken – ennyi volt a tudatosság. Menet közben, főleg az elmúlt másfél évben kezdtünk tudatosan építkezni. 

– Gondolom, többféle emberi sorsot láttál. Melyik volt közülük emlékezetes, netán megható?

– Rengeteg ilyen történt. Előfordult többször, hogy szülinapoztunk az utcán élőkkel, hisz az évek során összebarátkoztunk a hajléktalanokkal. Alapból egyébként nem tartom magam „meghatódós” típusnak, mert úgy gondolom, amiben most benne vagyunk, az egy helyzet, amin segíteni kell. Egyet azért kiemelnék: egyszer elhívtunk egy ütőhangszeres, brazíliai zenét játszó bandát a 100-as bulinkra. Ezt azt jelenti, hogy odamentünk egy hajléktalanhoz, és mindenki adott neki 100 forintot. Soha nem csináltunk ilyet korábban, mindig kizárólag ételt adtunk nekik, ez volt a kivétel. Annyian csatlakoztak, hogy végül 11 500 forintot gyűjtöttünk össze. A férfi másnap rendbe rakta magát; fodrászhoz ment, és vett egy új nadrágot. A végén a dobosok meghajoltak előtte. Ekkor éreztem, hogy ez egy csodálatos dolog.

– A hajléktalanok mellett rászoruló családoknak is segítetek. Hogyan fogadják az adományokat?

– Akadnak, akikben van szégyenérzet, míg másokban egyáltalán nincs, és tudják kezelni ezt a dolgot, ami lényegében egy állapot, és amiről nem tehetnek. Persze az első látogatásaink alkalmával megesik, hogy kicsit zavarban vannak, de az önkéntes csapat segítségével hamar feloldódnak, és akár barátságok is szövődnek ilyenkor. Amúgy a csapat operatív magja három emberből áll, amihez úgy 20-25 állandó önkéntes csatlakozik, illetve kiegészül több önkéntes segítővel, akik több százan vannak. A kéthetente, szombatonként tartott közösségi főzéseinkre bármikor bárkinek lehet jönni. A tevékenységünk tartozik keddenként a vitamin-, csütörtökönként a vitamin B kommandónk (ilyenkor főleg gyümölcsöket osztunk). Begyűjtjük a kidobásra szánt, de még nagyon jó minőségű élelmiszereket és azokat is szétosztjuk, mert fellépünk az élelmiszer-pazarlás ellen. A jövőben azt szeretnénk, ha a hét valamennyi napját le tudnánk fedni valamivel.

– Vidék felé is terjeszkedtek, konkrétan Debrecenben működik egy Bike Maffia.

– Így van. Egy helyi egyesület pályázott az ottani 50 órás közösségi szolgálat programjára, amelyen anno mi is nyertünk pénzt. Ők „lenyúlták” a BBM ötletét, de ennek kimondottan örültünk, és annak is, hogy a pályázaton minimális összeghez jutottak. Megkerestük egymást, hogy mi lenne, ha ők is Bike Maffia néven folytatnák. Nagyon jól csinálják, manapság már az ötödik akciójukon vannak túl, elmondhatatlanul büszkék vagyunk rájuk. 

– Mennyi volt a legtöbb adag étel, amit egyszerre kiosztottatok?

– Úgy 200 fölött kb., de nem ez a fontos, hanem a hatékonyság és a folyamatos segítség, hogy minél több akciónk legyen egy héten.  

–  Készültök valami különlegességgel a nyárra?

–  Készülünk, Pozsonyba megyünk bike maffiázni július elején.

– Külföldön léteznek hasonló mozgalmak?

– A világon egyedülálló szervezet a miénk, bár vannak megkeresések: érdeklődnek irántunk Svájcból, Hollandiából, sőt Dél-Koreából is!

– „Civilben” mivel foglalkozol?

–  Reklámgrafikus vagyok a 90-es évek vége óta. Nehéz a kettőt összeegyeztetni. Tavaly nyáron ért el a krízis, mert túlhajtottam magam, és egyiket sem tudtam rendesen csinálni. Mostanában szinte napi 8 órában csak a Budapest Bike Maffiával foglalkozom.  

– Mindenhová bringával jársz?

– Igen. Jó 20 éve kezdtem.

– Hogy látod a biciklis kontra autós csatát?

– Amikor én először nyeregbe pattantam, még kevesebben tekertek az utcákon, de azóta némi javulást látok a két fél viszonyát illetően. Az autósok és a biciklisek között is vannak hülyék, nyilván őket emeljük ki ilyenkor, mert nincs rendesen megoldva a közlekedés. Szép lassan, úgy 10-15 év múlva megtaláljuk szerintem a közös hangot, és normalizálódik a helyzet, mint Nyugat-Európában.

–  Vannak kedvenc budapesti helyeid?

–  A kiskocsmákat szeretem. A VII. kerületben akkora a nyüzsgés, hogy nekem az már sok. Sokkal feelingesebb szerintem, ha egy külkerületben beülünk a haverokkal sörözni egy kiskocsmába. Teljesen más világ ez.

–  Testközelből tapasztalod nap mint nap a hajléktalanok helyzetét. Mi lehet szerinted a megoldás a problémára?

–  Nyilván az lenne az ideális helyzet, ha mindenki lakásban élne, ebből kiindulva a helyzet nem jó. Nem vagyok szakember, de a megoldás talán az lenne, ha a meglévő hajléktalanszállókat fejlesztenék. Ez egy hosszú távú folyamat, az ország vezetésének rendesen rá kellene állnia ennek a lyukas szociális hálónak a befoltozására, mert egyre több a rászoruló. Nem feltétlenül mi vagyunk a megoldás, mi csak próbálunk tenni valamit és valamiféle egyensúlyt teremteni.

–  Bekerültél a #köszibudapest kampány arcai közé. Ez hogy jött?

–  A Super Channel Highlights of Hungary versenyén a kreatív és innovatív projektek között jelöltek minket, amit megnyertünk, így keresett meg a Budapest Essentials csapata. Kicsit furán érzem magam, ugyanis nem szeretek szerepelni, mert nem erről szól ez az egész. Az eszmeiség a lényeg, no meg a nagyszerű csapat, mellyel együtt dolgozom.