Mogyoród nagyközség nevének jelentése "Mogyoróban gazdag", de lehetne akár autó-motorsportokban gazdag is, hiszen a Budapesttől 18 kilométerre elterülő településről 1000 emberből 998-nak a Hungaroring jut először eszébe. Amennyiben a július végi, várhatóan izgalmas futamok és időmérő edzések előtt/között/után van egy kis időd és körbe szeretnél nézni a környéken, ajánlunk néhány látnivalót és programlehetőséget.

Mondjuk a zarándokút erős kifejezés, mert Mogyoród egyszerűen és könnyedén megközelíthető a fővárosból: a 3-as főúton percek alatt elérhető, illetve az Örs vezér térről induló HÉV-vel sem tart sokkal tovább a kiruccanás.Kedvező természeti adottságai miatt Mogyoród kiválóan alkalmas kisebb kirándulásokra, sétákra. Már az autóúton haladva feltűnik a környék legmagasabb pontja, a Somlyó-hegyen fekvő 326 méter magas Gyertyános, melyen a Makovecz Imre által tervezett Szent László kilátó és kápolna rejlik.

Szintén érdemes felkeresni az 1745-1749 között épült helyi római katolikus templomot, aminek az oltárán a Bebó Károly által alkotott Szent Mihály arkangyalt ábrázoló fából készült szobor áll. Szomszédságában található a kőből kifaragott NepomukiSzentJános szobor, és a MigazziKároly váci püspök által az 1770-es években építtetett barokk plébánia.

Amennyiben kánikula fogad majd itt júliusban, mindenképp érdemes jegyet váltanod (5500 forintba kerül a felnőtt belépő) hazánk legnagyobb vízi szórakoztató parkjába. A Hungaroring mellett felhúzott Aquaréna Közép-Európában is egyedülállónak számít 26 darab, összesen 1.5 kilométernyi csúszdájával, mely a föld fölött és alatt (!) egyaránt kanyarog. Jacuzzi, kilenc medence, köztük egy ugró fokozza a csobbanás élményét, ha meg eleged van a nedvességből, akkor a foci-, a röplabda- és a tollaslabda-pályán terelheted el a figyelmedet a víztől.

A régi idők hangulatát idéző Ring autósmozi szezonális jelleggel működik a versenypálya környékén. Az ország legnagyobb vetítőfelületét egyszerre 400 járműből figyelhetik a nézők, a film hangját pedig akár rádióadón is be lehet fogni.

Ha már az autóknál tartunk, fontos megemlíteni a környék két gokartpályáját. A Hungarokart a fedett és a szabadtéri száguldás lehetőségét egyaránt biztosítja - 8 percnyi gázpedáltaposásért 1700 forintot kell kicsengetni. A Hungaroring Cart Center konkrétan a versenypálya közepén van, tehát itt tényleg exkluzív, szintén 8 perces élményt kaphatsz 1900 forintért. Amennyiben elég bátor vagy, a Cselőtei Speed Zone-ban beülhetsz egy drift-taxi erejéig egy profi versenyző mellé, vagy akár drift oktatásban is részesülhetsz.NyereményjátékHárom darab, állóhelyre szóló páros diákbérletet (ami érvényes a teljes versenyhétvégére és a csütörtöki boxutcára is) sorsolunk ki a Formula-1 Magyar Nagydíjra azok között, akik helyesen válaszolnak ehhez a cikkhez tartozó kommentben az alábbi kérdésre:
Melyik évben rendezték az első Formula-1 Magyar Nagydíjat a Hungaroringen?
A választ június 12-ig várjuk.

A nyeremény felvételéhez diákigazolvány szükséges. Figyelem! A nyertest Facebookonértesítjük, figyeljétek valamennyi mappátokat!Ha esetleg nem neked kedvez a szerencse, még mindig kedvező feltételekkel lehetsz a Magyar Nagydíj-élmény részese, hiszen az álló, egész hétvégére érvényes diákbérletet 9990 forintért veheted meg. További infók itt.