Somoskői Gábor az V. kerület kellős közepén, egy bérház sokadik emeletén található, mindössze szobányi műhelyben készíti egyedi hangulatú, finom motívumokkal díszített, kézbe simuló kerámiatárgyait. De vajon miért vág bele egy huszonéves fiatalember, szociológiai és kulturális antropológiai tanulmányokkal a háta mögött, az egyik legnagyobb múltú mesterség kitanulásába? Hogyan vezethet néhány tucat bögre egy saját vállalkozás elindításához? A kézműves tárgyak iránti vonzódásáról és persze sok másról is kérdeztük.

We Love Budapest: Ma már olyan tárgyakra vágyunk, amelyek alternatívát kínálnak a tömeggyártású termékekkel szemben; saját karakterük van, érzelmeket keltenek, történeteket mesélnek, és sok-sok évig társaink lehetnek. Egy-egy kis szériás vagy éppen egyedi kézműves tárgy pontosan ilyen. Te több mint egy évtizede szerettél bele a kerámiakészítésbe.

Hogyan kezdődött ez a vonzalom?

Somoskői Gábor: Még iskolás koromban, egy szakkör keretében kezdtem először – a szó szoros értelmében – gyurmázni, s valósággal beszippantott ez az elfoglaltság. Sok-sok évvel később, amikor az Egyesült Államokban jártam gimnáziumba, kötelező volt művészeti tárgyat is tanulni, s mivel a fazekas (pottery) kurzuson volt üres hely, oda jelentkeztem. Itt inkább szobrokat és plasztikákat csináltunk, s nagyon sok projektfeladatunk volt. Miután hazatértem, hosszú évekig nem foglalkoztam kerámiákkal. A kreatív érdeklődésem persze továbbra is megmaradt, de inkább fotóztam, s sok mással is kísérleteztem.

WLB: Hogyan került később ismét képbe a fazekaskodás?
SG: Egy egészen banális felismerést követően. Otthon csupa egyenbögrénk volt, kommersz egyen repi darabok. Egyszer egy csodaszép kerámiabögréből teáztam, s akkor megérintett valami. A szép, kézzel készült tárgyaknak lelkük van, rezgésük. Átadnak valamit, amit egy sorozatban készült tucattermék sohasem tudna.

A kézműves tárgyak nagyon erős karakterrel bírnak, s az elkészítésük során is fantasztikus energiák szabadulnak fel. Akkor és ott én is úgy éreztem, hogy nekem is kell egy ilyen saját tárgy, de olyan, amilyet én csinálok. Először vettem egy lábbal hajtós korongot a Vaterán, és nekiláttam. Az első néhány darab után jó néhány készült ajándékba, majd egy idő után megrendelésre is.

Kifejezetten mindennapi használatra szánt tárgyakat készítek: kannákat, ivópoharakat, tálkákat, s persze a paletta folyamatosan bővül. Ma már több helyen is lehet kapni a tárgyaimat, de először a Telepen, az Ykra Store polcain voltak elérhetők a Kezemura-termékek.
WLB: A Telep egyfajta nyitott befogadóhely, ahol nem csupán bár és művészeti galéria működik. Hogyan találtatok egymásra?
SG: Ez egy nagyon régi kapcsolat. 2008-ben Trellay Leventével létrehoztuk a Heroine műhelyt, ahol sok mindennel kísérleteztünk. Többek között bútorokat is csináltunk, s közösen dolgoztunk a Telep kialakításán is. Amikor elkészültek az első tárgyaim, nem is volt kérdés, hogy itt lehet majd kapni őket. A Heroine műhely pedig nagyon fontos szerepet töltött be az életemben. Ebből nőtt ki tulajdonképpen 2010-ben a Faun Project.

Ez egy egyedi longboardokat készítő, négyszemélyes manufaktúra, amely kézzel előállított, különleges, jellemzően geometrikus mintákkal díszített darabokat kínál.

WLB: Többféle kreatív tevékenységet űztél korábban, de klasszikus designerképzésben nem vettél részt. A kerámiák készítési metódusa azonban meglehetősen szabályozott. Hol sajátítottad el ezeket az ismereteket?

SG: Folyamatosan jártam, és persze most is járok műhelyekbe, kurzusokra, Saás Kingának és Budai Nagy Annának nagyon sokat köszönhetek.

A Kezemura organikusan fejlődik, s a márkával együtt az én szakmai tudásom is.

Ha látok egy tárgyat, amit szeretnék magam is megcsinálni, vagy befut egy új típusú felkérés, nekifogok, s megtanulom, hogyan kell kivitelezni. Sokat járok könyvtárba, van mesterem is. Alapvetően intuitív alkat vagyok, nem rajzolok túl sokat, a papírnál sokkal jobban szeretem magát az anyagot, inkább kísérletezek. Szándékoltan egyszerű, visszafogott, mondhatni archaikus formákkal dolgozom, de az élénk, mégis visszafogott árnyalatok, a színátmenetes vagy éppen a maszkolt geometrikus dekor maivá teszi ezeket a darabokat.

WLB: Nagyon rövid idő alatt népszerűek lettek a termékeid. Ezeket fejleszted tovább, vagy dolgozol újdonságokon is?
SG: Bár egyenlőre csak a műhelyemben, az Ykra Store-ban és a Pesti Szatócsban lehet kapni a kerámiáimat, egyre több felkérés érkezik külföldről is. Megkeresett egy koppenhágai galéria is, velük közös termékfejlesztésen is gondolkodunk, de ez az együttműködés még csak ismerkedési fázisban van. Szeretem a meglévő tárgyaimat, közel áll hozzám ez a – kicsit talán a hatvanas évek balatoni nyaralóit idéző – színvilág és a vonalakból építkező díszítés.
Ezeket a termékeket elektromos kemencében égetem ki, a gyártás ebben az esetben egy elég szabályozott folyamat. Nagyon vonz a kerámia nyersessége, s egy rusztikusabb vonal kidolgozásában is látok fantáziát. Elkezdtem olyan edényeket is csinálni, amelyeknél világos és sötét agyagot dolgozok össze, ez kiégetve fantasztikusan szép, elég rá a színtelen máz, hogy vízálló legyen.

Az Ázsiából származó égetési módok is nagyon érdekelnek.A fatüzelésű kemencékben ugyanis a tűz közvetlenül érintkezik a tárgyakkal, ellentétben a szeparált égetésű európai módszerrel, így itt az esetlegességnek is sokkal nagyobb szerepe van. A fás kemencében élettelibb tárgyak készíthetők, mert itt még a láng is nyomot hagy, sőt a máz véletlenszerűen árnyalt felülete megismételhetetlen. Ehhez az irányhoz a földszínek passzolnak, s bár komoly tapasztalatom még nincs, de jó lenne ezzel is foglalkozni.

Amúgy is etalonként tekintek a kortárs japán kerámiára, ebből ered a kicsit japános hangzású, de magyarul is értelmes márkanevem is.

WLB: Korábban jellemzően csapatban dolgoztál, a Kezemura azonban egyszemélyes vállalkozás. Hogyan dolgozol szívesebben, egyedül vagy társakkal?

SG: Nagyon inspirálnak a különféle együttműködések, két projekten is dolgoztam a Numbernow belsőépítész csapatával. Egy belvárosi bisztróba közösen terveztünk egyedi kerámia lámpaburákat, s én készíthettem az étkészletet a Ramenka számára. A tulajdonos az edények stílusát illetően szabad kezet adott: nagyon finom kis pasztelldolgok születtek, amelyekben szépen érvényesülnek a fogások. Bizonyos formákkal kapcsolatban viszont nagyon határozott elképzelései voltak a tulajnak.

Sokat beszélgettünk arról, mire milyen edényeket használnak Ázsiában, s hogy a különféle típusú tálak hogyan alakultak ki, miért olyanok, amilyenek, hiszen a Ramenka esetében fontos szempont például, hogy tálalás után mennyi idő alatt hűl ki a leves. Nekem fontos az egyensúly a munkámban, a cél, hogy legyenek sorozatban készülő tárgyaim is, és folyamatos kihívást jelentő projektfeladatokat is kapjak.

A kettő kiegészíti, erősíti egymást, pontosan úgy, mint a jin és a jang.