Nagyobb alapterületen, több kiállítóval idén is lesz Pálinkafesztivál. A Városháza parkban május 7–10. között megrendezésre kerülő eseményen ebben az évben is először a fesztiválon kóstolhatja meg a közönség a hazai pálinkafőzdék párlatainak házasításából született az Év Almapálinkáját. Ahogy mindig, az italok mellett idén is ételkülönlegességek színesítik majd a gasztronómiai felhozatalt.

Május 7–10. között a Városháza parkban látogathatjuk meg az idei Pálinkafesztivált, amely idén jubilál, immár tizedik alkalommal pálinkázhatunk együtt. A 2015-ös év gyümölcse az alma lesz, és a belőle készült párlatok és ételek miatt mindenképpen érdemes lesz ellátogatni az eseményre, főleg, hogy az Év Almapálinkáját is itt kóstolhatjuk meg először. Persze egy csomó más izgalmas kiállító miatt is érdekesnek ígérkezik a rendezvény .

A fogyasztással, persze, mint minden évben, érdemes vigyázni, az egyik legfontosabb dolog, hogy közben ne felejtsük el kibélelni a gyomrunkat. Ezt szerencsére viszonylag könnyű lesz megoldani, tekintettel arra, hogy a budapesti gasztrofelhozatal egy része is kivonul a helyszínre. Kint lesz például az Aqua Bistro, a Hachapuri Grúz Étterem, a Kolbice, de ehetünk kürtőskalácsot, mangalicából készült jóságokat, zsíros kenyeret, pálinkás süteményeket, illetve nagykőrösi sajtokat.

A gyors kiszolgálás érdekében Hellopay kártyával lehet majd a piszkos anyagiakat bonyolítani: minden látogató a kijelölt feltöltő/visszaváltó ponton vagy bármely pálinkakiállítónál 500 Ft letéti díj ellenében kaphatja meg ezt a kártyát. Valahogy úgy, mint mondjuk a Szigeten. Ezzel a módszerrel elkerülhető a sorban állás, illetve nem kell apróval és visszaadással bajlódni.

A másik fontos dolog, hogy a pálinkaízelítők vásárlása kizárólag a kiállítóknál megvásárolható kóstolópohárral lehetséges, amelynek az ára 800 Ft. Ezt persze haza is vihetjük emlékbe.

Az iszogatást különböző performanszok is kísérik: lesznek jazzformációk, utcazenészek, illetve elektroswing DJ-k. A rendezvényre a belépés ingyenes.NyereményjátékA rendezvény alkalmából egy nyereményjátékot is hirdetünk: ha szeretnél nyerni egyet az év pálinkájából, akkor nem kell mást tenned, mint válaszolni a következő kérdésre:

Melyik gyümölcs kapja a főszerepet az idei Budapesti Pálinkafesztiválon?

A válaszokat ehhez a cikkhez tartozó kommentben várjuk péntekig. Figyelem! A nyertest Facebookonértesítjük, figyeljétek valamennyi mappátokat!