Áprilisban végre megérkezik a mozikba Árpa Attila filmjének, az Argonak a folytatása, amely az ígéretek szerint brutális és véres lesz, valamint pokoli szórakoztató. De mivel a premier csak a hónap végén lesz, tippeket is adunk, mivel érdemes kihúzni addig: új-zélandi vámpírkomédia, magyar dokumentumfilm, tesztoszteronban és benzinben ázó akciófilm, erotikus thriller - nem fogunk unatkozni.

Halálos iramban 7

Vin Dieselék a hetedik alkalommal sem maradnak a kijelölt sebességkorlát alatt, ellenben továbbra is szétfeszíti őket a benzin, a tesztoszteron, az energia és a család iránti szeretet. Most éppen a hatodik részben lekapcsolt Owen Shaw (Luke Evans) fivére, Deckard Shaw (Jason Statham) bosszúhadjárata a központi cselekményszál, de ne legyenek illúzióink: ez csak újabb apropó arra, hogy Dom (Diesel) és Brian (Paul Walker) még magasabb sebességre kapcsolva hozzák ki mindazt, amit a kaszkadőrmutatványokból, az autós üldözésekből és az instant bölcsességekből kihozható. Utóbbi szereplőnek egyébként tavalyi, tragikusan korai halála miatt ez az utolsó Halálos Iramban-filmje.

Bemutató: április 2. (16)

tititá

Almási Tamás (Sejtjeink, Puskás Hungary) legújabb dokumentumfilmje a tizennyolc éves, fanatikus gitáros Anti történetén keresztül vizsgál olyan kérdéseket, mint hogy mi kell ahhoz, hogy megvalósíthassuk álmainkat, élni tudjunk a lehetőségeinkkel és hogy mi is tesz valakit jó zenésszé. Anti ugyanis egy borsodi romatelepen él, nem ismeri a kottát, nem szokott hozzá a rendszeres gyakorláshoz, így amikor felvételt nyer a Snétberger Zenei Tehetség Központba, hamar rájön, hogy csoda helyett élete egyik legnagyobb kihívása vár rá. Anti történetén keresztül bepillanthatunk a zenei tehetség központ munkájába is. Nagyszerű zenei betétek és emlékezetes „tábori” pillanatok színezik az egész estés dokumentumfilmet.

Bemutató: április 9. (6)

Die Hard

John McTiernan klasszikusának összes pozitívumát összeszedni több időbe telne, mint felérni a három főszereplő egyikének, a Nakatomi toronynak a tetejére. Ultratökös dumák, a feszültséget (és a téteket) folyamatosan emelő történetvezetés, mesterien levezényelt akciók, jól megírt karakterek – nem csoda, hogy máig őrzi rangját, mint a nyolcvanas évek egyik legjobb akciófilmje. A New York-i rendőr, John McLane (Bruce Willis) csak a házasságát szeretné rendbe hozni és nyugodtan eltölteni egy karácsonyt a szeretteivel. Amikor azonban terroristák túszul ejtik a Nakatomi cég dolgozóit, köztük a feleségét, Hollyt (Bonnie Bedelia) is, nem csak meghiúsulnak ezek a tervei, de még az életéért is küzdenie kell. Ahogy bármelyik akciófilm-fanatikus fogalmazna a hír hallatán: Yippee-ki-yay!

Bemutató: április 9. (16)

Fischer Iván

Fischer Iván legendás művész, aki évről évre elvarázsolja a világot a Budapesti Fesztiválzenekar élén. A dokumentumfilm végigköveti az útját Budapesttől New Yorkig, bemutatva Fischert, a magánembert, a karmestert, a zeneszerzőt, a rendezőt és a zeneszerzőt. A kamera ott van a Figaro házassága című Mozart-opera bemutatóján, melynek nem csak a karmestere, de a rendezője is volt, valamint bepillantást nyerhetünk a Vörös tehén című egyfelvonásos opera munkálataiba és a BFZ rendkívül sikeres európai és ázsiai koncertkörútjába is.

Bemutató: április 9. (nincs korhatár)

Hétköznapi vámpírok

Egy új-zélandi vámpírkomédia, amelyben a vérszívókat megfosztják az őket általában körbelengő titokzatosságtól és inkább egy házimunkán és hasonlókon vitatkozó, egymást folyamatosan heccelő lakóközösségként ábrázolják őket? Ráadásul a két rendező közül az egyik a zseniális Flight Of The Conchords egyik fele? A Tim Burton-féle Éjsötét árnyék már tett egy erőtlen kísérletet arra, hogy bemutassa, mennyire nehezen illeszkednek be a vámpírok a modern világba, de amely téma ott fantáziátlan és kiaknázatlan volt, az itt – a kritikák szerint – eredeti és elbűvölő. Akárcsak a The Duke Of Burgundy, ez a film is látható premier előtt a Titanic filmfesztiválon!

Bemutató: április 23. (16)The Duke of Burgundy

Peter Strickland (Varga Katalin balladája, Berberian Sound Studio) újabb magyar vonatkozású alkotása, a hazai stáb közreműködésével, Magyarországon forgatott The Duke of Burgundy a hetvenes évek erotikus filmjeit idézi. Ám ahogy azt a brit rendezőtől megszokhattuk, ezúttal is valami sokkal mélyebb, sötétebb és művészibb kerekedik ki a műfaj előtti tisztelgésből. A rendező ugyanis, ahogy a Guardian kritikusa fogalmaz, „ítélkezés nélkül foglalkozik az emberi szexualitás egyik ritkán kibeszélt oldalával” - legyen szó szerepjátékról vagy épp a sokaknak abberáltnak tűnő vágyakról. A szadomazochista kapcsolatban élő lepkegyűjtő nő (Sidse Babett Knudsen) és szobalánya (Chiara D'Anna) furcsa románcát bemutató film premier előtt is látható, a Titanic filmfesztiválon.

Bemutató: április 30. (18)

Argo 2Tíz év után végre visszatér Balog Tibi (Kovács Lajos) pitiáner bűnözőcsapata, hogy a japán szindikátus megbízásából ellopjanak egy felbecsülhetetlen értékű adathordozót. De nem számolnak azzal, hogy emiatt nem csak japán bérgyilkosokkal, hanem szlovák kommandósokkal, a román maffiával és egy nindzsával (Kulka János) is meg kell birkózniuk. Az előzetesek alapján a főszereplők továbbra sem ismernek sem istent, sem embert, sem jó ízlést: akad meztelenül szamurájkardozás egy templomban, gyerekutálat, rengeteg robbanás, fejlövés, pucér fenekek, lángszórózás, és persze felkerül a fejekre a Szent Korona is. Árpa Attila ígérete szerint a film durva és véres lesz, és az első rész nélkül is élvezhetik majd az emberek.

Bemutató: április 30. (16)