Shopping

Szaunában dolgoznak a budapesti Google-nél – így néz ki a cég helyi kirendeltsége

Fotó : behance.net
Szaunában dolgoznak a budapesti Google-nél – így néz ki a cég helyi kirendeltsége

Természetesen nem indokolatlan, hogy a Google-t a világ legjobb munkahelyének tartják. Az internetes óriáscég, ahol megjelenik, ott dizájnt, innovációt és szokatlan munkakörülményeket teremt. A vállalat budapesti irodája sem képez kivételt a különcségek alól: II. kerületi bázisuk témájául stílusosan a fürdőkultúrát választották, amely egyébként állítólag a legnépszerűbb magyar vonatkozású keresőszavak közé tartozik. Mellette persze jól elfér a vízilabda is.

A világ legismertebb cégére, a Google-re jellemző, hogy  minden városban az adott helyre vonatkozó legnépszerűbb keresőszavak alapján alkotja meg irodáinak dizájnját. Budapest kapcsán állítólag a „SPA” szó a leggyakoribb, ezért II. kerületi irodájukat is ennek alapján tervezték meg. Ha pedig a víznél tartunk, akkor természetesen a magyar vízilabdasikerek mellett sem tudtak szó nélkül elmenni, így azt is beépítették a koncepcióba.
Fotó: behance.net
A tervezést olyannyira komolyan vették, hogy az irodában ténylegesen egy úszómedencében tárgyalnak, uszodai lockerek melletti babzsákokon pihennek, illetve szaunában dolgoznak. Ez utóbbi egyébként valóban fából van megépítve, de nem gondoljuk róla, hogy hosszú órákon keresztül is kényelmes tud lenni.
Fotó: behance.net
Jól látszik egyébként, hogy a tervezőkre bevallottan a Széchenyi és a Gellért fürdők voltak igazán erős hatással: gyakran múzeumi archívumokból kikért eredeti fotókkal dekorálták a falakat, illetve régi, a klasszikus fürdőkultúrára jellemző antik bútorok is helyet kaptak a modern megoldások mellett.
Fotó: behance.net
Az pedig már szinte természetes, hogy amit lehetett, azt újrahasznosított anyagokból oldottak meg, és nagy hangsúlyt helyeztek az élő növények jelenlétére is, melyek a cég szerint növelik a komfortérzetet, ezáltal pedig a produktivitást.
Fotó: behance.net
Hogy ez a fajta környezet mennyire jó a dolgozóknak, és mennyire segíti a munkára való összpontosítást, azt nem tudjuk, de úgy gondoljuk, hogy nem sok oka lehet panaszra annak, aki ilyen helyen tölti a munkaóráit mindennap.