A Kazinczy utca 48. alatt található különös épület a budapesti éjszaka egyik stabil szereplőjévé nőtte ki magát a nyitás óta eltelt valamivel több mint egy évben. A tulajdonosok a felhalmozott tapasztalatok után még tovább gömbölyítették a Kockát, így napközben még kényelmesebben élvezhetjük a kiváló sörválasztékot, este az élő zenés koncerteket és az igényesen összeállított ételeket.

A korábban omladozó ipari épületre a tervek szerint bontás várt volna, de - többek között Finta Sándor budapesti főépítész kezdeményezésére - mégis sikerült megőrizni a házat, mára pedig a Kocka a város egyik legizgalmasabb kortárs épülete lett a minusplus jóvoltából. A homlokzaton a fehér csempék és az üvegfelületek, a belső térben a beton, a fekete és a fafelületek dominálnak.

Az épületbe belépve a korábbi pult helyén most asztalokat és bárszékeket találunk, a bárpult pedig valamivel hátrébb kapott helyet. A változatlanul maradt alsó szint továbbra is partihelyszínként funkcionál, de a jövőben a kulturális programoké, az élőzenéé (például Barabás Lőrincé) és a vacsoráé a főszerep.

A rendezvényhelyszínként sem utolsó, hiszen 300 fő befogadására alkalmas.

A Kocka konyháját a fine dining és a bisztróstílus közé lőtték be, amelyre alapvetően a francia gasztronómia volt a legnagyobb hatással, de felfedezhetünk az ázsiai és skandináv konyhákból átemelt elemeket is. A meglepően fiatal séfpáros tagjai, Fehér Gábor és Nagy Tamás a legjobb hazai éttermekben tanultak, Gábor később a párizsi Le Cordon Bleu tanfolyama után tért haza, így a francia hatás egyből érthetővé is válik. A séfek szabad kezet kaptak a tulajdonosoktól, mindennek az eredménye látszik is. A prémium alapanyagok egy része (pl. a bébizöldségek) egy budaörsi hobbikertészetből, a konyhában nagy szerepet kapó tengeri halak és kagylók Bécsből és Párizsból érkeznek. A rövid à la carte menü nagyjából kéthetente változik, a piac kínálata szerint.

Előételnek a narancszselével és házi kaláccsal érkező kacsamájat (1490 forint), valamint a pak choi és keta lazackaviár kíséretében felszolgált ráklevest választjuk (990 forint). Izgalmas fogás mindkettő: a kacsa ízét a savanykás zselé, a levesét a kissé kesernyés Metaxa ellensúlyozza. A kis paprikaolajjal és gnocchival érkező párolt marhapofa (3250 forint) belül puha, külseje pedig rostlapon kapott egy roppanós kérget, így ebben az ételben a textúrák találkozása a különösen izgalmas.

Az egész étkezés fénypontja a Szent Jakab-kagylót, szívkagylót, roppanós bébizöldségeket és vajmártást felvonultató tányér: a tálalás gyönyörű, az ízek pedig csodás harmóniában állnak egymással (2850 forint).

A desszertek közül kiemelkedik a rafinált, mégis harmonikus mézmousse zöldtea-zselével (990 forint), de a fekete ribizlivel és yuzuval (japán citrus) tálalt szuvidált túrógombóc (990 forint) sem okoz majd csalódást.

Mindebből is látszik, hogy a Kocka bárja és klubhelyisége nemcsak a budapesti éjszaka egyik fontos szereplője, hanem akkor is remek választás, ha valami különlegeset szeretnénk vacsorázni. A két fiatal séf ezzel föltette a Kockát Budapest gasztronómiai térképére.
Kocka (bezárt)Cím: 1073 Budapest, Kazinczy utca 48.