Budapest tele van igazi művészetrajongókkal - ez kiderül abból a gyűjtőszenvedélyből is, amivel néhány szorgalmas szakértő időről időre összeszedi a főváros közterületeinek mozdítható fémszobrait. Az ismeretlen műgyűjtők azóta nappalijukban gyönyörködnek az alkotásokban. De ha már így alakult, néhányan elhatározták, hogy sajátos módon pótolják a szobrokat, és legóból építik meg két mellszobor hű mását. Akár még ez is egy új nevezetességgé válhat.

A Művészsétány a sziget egyik nevezetessége lehetne, de jelenlegi formájában kicsit felemás képet mutat, mivel a képzőművészeket, írókat ábrázoló mellszobroknak igen gyakran lába kél. Ez történt Beck Ö. Fülöp szobrász és éremművész és Izsó Miklós szobrász bronz képmásaival is, a pótlásukra most egy igencsak kreatív megoldás született a budapesti Lego Store és a Young&Rubicam ügynökség együttműködésével.

Az összesen több mint 16 ezer kockából álló alkotásokat Dóczy Balázs, a Kockaműhely vezetője készítette három hét alatt. A 3D-modell segítségével alkotott szobrok egyenként 13, illetve 28 kilogrammot nyomnak.

A két, legókockából álló mellszobor a bronzmásolatok elkészültéig marad a helyén, de igény szerint máshol is bevethető ez a megoldás.