Nem számít a pénz, ha éppen sok van belőle, ha viszont nincs, akkor az ember kénytelen a kreativitására hagyatkozni. Budapesten szerencsére meglepően olcsón meg lehet úszni a mindennapokat, csak egy kis odafigyelésre van szükség, hogy az ember fillérekből is teljes életet élhessen. Összegyűjtöttük a szerintünk legjobb olcsó, de még vállalható megoldásokat az élet kardinális problémáira. 

Művelődés: magaskultúra és könyvek alacsony áron Sokan azt gondolják, hogy moziba menni az egyik legolcsóbb szórakozások egyike, pedig egy IMAX jegy árának a töredékéért akár magaskultúrát is kaphatunk Budapesten. Kevesen tudják, hogy az Állami Operaház II. emeleti páholyainak 2-7, illetve 8-11 üléseire a teljes árú jegy csak 600 Ft-ba kerül, sőt a VII. árkategóriába tartozó pótszék ára mindössze 500 Ft. Ugyanezek a helyek a főpróbák megtekintése esetén csak 200 Ft-ba (!) kerülnek.

Az Operán kívül persze más intézmények is kínálnak nevetségesen olcsó jegyeket, annak érdekében, hogy elűzzék a művelődéssel kapcsolatos kifogásokat: A Vígszínházban például, ha időben foglalunk, akkor simán kaphatunk 500 Ft-ért helyet szinte bármelyik előadásra.

Néha érthető persze, hogy az ember otthon, a 4 fal között szeretne művelődni. Mivel a könyvek drágák, az e-book olvasók sem olcsók , a monitoron pedig nehéz e-bookot olvasni, ezért maradnak az általunk már összeírt antikváriumok, vagy pedig a nemrég meglátogatott Kelet Kávézó, ahonnan ingyen és bérmentve vihetünk el könyvet, ha cserébe mi is otthagyunk egyet, amit már olvastunk. Ez az ajánlat több mint fair, érdemes tehát élni vele, ha nem akarunk olvasnivaló nélkül maradni.Szórakozás: a mozi élmény 

Természetesen nem kell mindig színházba és operába járni, de érdemes akkor is szemfülesnek lenni, ha az ember ragaszkodik a mozizáshoz. Szerencsére néhány budapesti mozi bizonyos napokon kedvezményes jegyeket kínál: szerdánként például a Sugár moziban 990 Ft-ért vehetünk jegyet, a Corvin Moziban a szokásos 1490 Ft helyett 1050 Ft-ért, a Cinema City mozijaiban pedig 1210 Ft-ért.

A kedvezményes napok más mozikban más időre esnek: a Puskin moziba például hétfőn mehetünk 1100 Ft-ért, a Művész moziban szintén ez a helyzet; a Toldi moziban pedig csütörtökönként kerül mindössze 1000 Ft-ba egy film megnézése.

Érdemes minél gyorsabbnak lenni, mert ezeken a napokon valamilyen “rejtélyes oknál fogva” a szokásosnál körülbelül százszor annyian szeretnének moziba menni.

A Sugár moziban vetített filmekre egyébként igen rendhagyó módon is szerezhetünk jegyet: A második emeleti bowling klubban szerdánként 1 óra játék után pályánként 2 darab mozijegyet adnak ajándékba. Ez viszont nem olcsó móka, ugyanis ezen a napon egy óra 4490 Ft-ba kerül, viszont játszhatunk többen, vadászhatunk lepattanó jegyekre, vagy felfoghatjuk úgy, hogy ha egyébként is játszanánk, akkor valóban ingyen volt a film.Sport: Drága fitneszbérlet helyett street workout

Az egyik új őrület a Street Workout, vagyis az utcai edzés, amely nagyon jól jöhet, ha az embernek nincs éppen kedve drága fitneszbérletekre költeni, mivel elég hozzá néhány rúd a közeli játszótéren vagy egy parkban. További előny, hogy fix edzések sincsenek, az újdonságok gyakran a YouTube-on terjednek, és tulajdonképpen mindenki azt csinál, amit tud/akar, és akkor, amikor ráér. Ebben a műfajban a sportolók kizárólag saját testsúlyuk segítségével végzik a gyakorlatokat: az edzések főleg fekvőtámaszból, húzódzkodásból, tolódzkodásból és guggolásból épülnek fel.

Szerencsére már a város legtöbb részén találunk ilyen pályákat: van például a Margit-szigeten, a Városligetben, a Városmajorban, a Vérmezőn, Óbudán (Óbudai kondipark: III. kerület,

Harrer Pál utca), a Bikás parkban (a négyes metró újdonsült újbudai megállója [XI. kerület]), a Népligetben és a Hajógyári-szigeten.

Szórakozás: alkoholVacsora mellé jól jön egy-egy drágább üveg bor, de ugye tudjuk, hogy minél olcsóbb, annál több és jobb, de előfordul persze, hogy az ember nem engedheti meg hónap végén, hogy sokat költsön alkoholra. Ilyenkor jönnek szóba a klasszikus értelemben vett, szocialista hagyományokra épülő kocsmák és a belvárosi bulinegyed határán található úgynevezett népi itatók, ahol akár kétezer forintból is megtehetjük azt, amire jobb napokon akár ennek sokszorosát is el mernénk költeni.

Az olcsó kocsmákról korábban már született egy összefoglaló cikkünk, viszont a listát mindenképpen érdemes kiegészíteni az egyetemisták és a 20.-a után már csak kenyéren és vízen élő munkásosztály által kedvelt UdvaROM-mal, a vele rokoni kapcsolatot ápoló Füge Udvarral, a néhány méterre lévő Tébolykerttel, és az olyan körúti gyülekezőkkel, mint a Gong Café, vagy a Wesselényi utcai 4-6-os bár. Ezeken a helyeken akár 220 Ft-ért is kaphatunk nagy rozé fröccsöt, de a Jäger még italakció nélkül is 500 Ft körüli áron mozog.Ha ennyi tipp még nem lenne elég, akkor meg lehet nézni, hol isznak például az ELTE BTK hallgatói, hiszen ők mindig naprakészek, ha pénztárcabarát árakról van szó.Táplálkozás: Enni vagy nem enni Mindenképpen enni. Ezt akár hónap végén is megtehetjük, és nem kell feltétlenül kifliben és kefirben gondolkoznunk. Budapest rengeteg lehetőséget tartogat, ha 1000 Ft alatt szeretnénk jól lakni, még akkor is, ha el akarjuk kerülni az alsó kategóriás, olajszagú kínai büféket, és a minden sarkon megtalálható török kebabot., ahol akkor is csípős a szósz, ha direkt nem úgy kértük.

Ehetünk például hamburgert, és itt nem kell a HÉV megállók bódéira gondolni. A Klauzál utcai Utópia bisztró például úgy reagált a budapesti hamburger kultúrára, hogy az olcsó italok mellett szendvicsnek nevezett giga méretű burgereket is adnak 600 Ft körüli áron, sőt extra 300 Ft-ért akár grillburgonyával is kiegészíthetjük őket. Igen, az egész összesen 900 Ft, és még tofuval, vagy egész camembert-rel készült verzió is létezik a vegáknak.

Hasonló árban kínál hamburgert a Black Cab Burger, ahol 100 g marhahússal készült minőségi burgert ehetünk 700 Ft-ért. Ahogy azt korábban már kifejtettük részletesen, az ételek itt mind friss alapanyagokból készülnek, és csakis friss borssal fűszereznek. A gyorséttermi minőségnél körülbelül ezerszer jobb és laktatóbb.

Az éhség csillapítására remek opció még a leghíresebb street food hungarikum, a lángos, amely Budapest minden szegletében beszerezhető, mindenféle kiszerelésben, méretben és ízesítéssel. A kedvenceinkről korábban már írunk egy összeállítást, amiért természetesen még mindig garanciát vállalunk. Ezzel a fogással biztosan nem megyünk 1000 Ft fölé, de még az is elképzelhető, hogy 500-ból megússzuk anélkül, hogy kellemetlenül éreznénk magunkat.

Kínai gyorsbüfé kategóriában is akad kivétel, hiszen annak ellenére, hogy árban ugyanarra számíthatunk mint bárhol, a Taoban a kotyvasztás helyett főzésről beszélünk, és a környezet is méltó arra, hogy le akarjunk ülni enni valamit. Egy tésztával, vagy rizzsel tálalt tofut simán meg lehet úszni 800 Ft körül, ha pedig húsra vágyunk, akkor egy akármilyen csirke + rizs szett is megvan 1000 Ft alatt. Nyers krumpli helyett tényleg bambusz szeletekkel találkozunk, és a fafül gomba sincs káposztával helyettesítve. Javasoljuk, hogyha szorít a cipő, akkor ne kérjünk üdítőt, mert egy fél literes kóla majdnem annyiba kerül, mint egy nagy adag köret.

Az már csak hab a tortán, hogy a város minden pontján megtalálható Fornetti üzletek este 7 után féláron próbálnak megszabadulni mindentől. Tény, hogy ezek a termékek nem nevezhetők kimondottan frissnek, viszont olcsók, és éppen ezért elég nagy sorok is szoktak állni néhány percel a “harangozás” előtt.Hidratálás: Bár a víz nem drága, de ingyen még jobb Budapest azon ritka városok egyike, ahol nem kell félnünk attól, hogy megigyuk a csapvizet, és az utcákon viszonylag sűrűn találhatók kifejezetten ivásra kialakított kutak. Ez azért jó, mert ingyen minden jobb, mintha fizetni kellene érte, és amúgy sok olyan ember akad, aki nem szereti az ásványvizet.

Az ingyenes vízszerzéshez az is hozzásegítette mostanában a budapestieket, hogy a Design Terminál Smart City Lab pályázatának egyik győztese a „Tűzcsapból ivócsap” projekt lett, amely egy egyszerű szerkezet segítségével ivásra alkalmassá tette az egyébként csak útban lévő tűzcsapokat. Vigyázat, mosakodásra és autómosásra azért nem illik egyiket sem használni!