Élmény

Megnéztük a felújított hadihajót, a Lajta monitort

Fotó : Balkányi László - WLB
Megnéztük a felújított hadihajót, a Lajta monitort

Az egyedi formájú hadihajó építésétől, 1871-től becsülettel szolgált a Monarchia flottillájában, majd kavicskotróként használták, végül évtizedeken keresztül Újpesten állt. Néhány éve gondosan felújították, hogy tavasztól őszig a Kossuth tér közelében horgonyozzon, mint a Magyar Honvédség tiszteletbeli zászlóshajója, illetve mint múzeumhajó. A fedélzetén tett látogatás igazi élményszámba ment.

A nyár vége óta áll a felújított Kossuth tér látogatóközpontja alatti szakaszon a Lajta monitor, vagyis eredeti elnevezéssel S. M. S. Leitha. A kis merülésű, viszonylag alacsony oldalfalú hajóosztály az 1860-as évektől terjedt el a világon. Az elsősorban megfigyelésre, őrjáratozásra használt hajó felépítésénél fogva viszonylag kis célpontot jelent az ellenfél számára, ráadásul a korábbi, oldalfalakon elhelyezett ágyúsorral szemben itt egy forgó lövegtorony rejti a fő tűzerőt.

Fotó: Balkányi László - WLB
Fotó: Balkányi László - WLB

Az akkor még Leitha névre hallgató hajó 1871-ben készült Óbudán – testvérhajójával, a Marossal egyetemben.

Fotó: Balkányi László - WLB
Fotó: Balkányi László - WLB

A 135 tonna vízkiszorítású monitor sokáig állt szolgálatban, az első háború végén az Osztrák-Magyar Monarchia legrégebben hadrendben álló hajója volt, manapság pedig az egyetlen, ami ebből az időszakból egyáltalán megmaradt. A kalandos történetű hajó sokáig szolgált kavicskotróként, majd 1994-től Újpesten állt, míg 2010 körül Komáromban felújították az 1887-es állapot alapján.

Fotó: Balkányi László - WLB
Fotó: Balkányi László - WLB

A látogatást a hajó fedélzetén kezdjük, majd a hajótestben megnézzük a legénység szálláshelyét, a lőszeres kamrát, gépházat, a rekonstruált tiszti lakhelyeket, majd ismét a fedélzetre érve a lövegtornyot. Amikor a lenti részt bejárjuk, egyből megértjük, hogy ide miért csak a legalacsonyabb férfiakat válogatták be. A katonákon – velünk ellentétben – nem volt sisak, csak egy matrózsapka, így mindenki tapasztalati alapon ismerkedett meg minden egyes fedélzeti bordával.

Fotó: Balkányi László - WLB
Fotó: Balkányi László - WLB

Szerintünk nagyon jó ötlet, hogy külföldi példákhoz hasonlóan Budapesten is található egy múzeumhajó: elnézve a többi látogatót, gyerekeket és felnőtteket, a látogatás nem pusztán a hajózás vagy a katonaság rajongóinak jelent nagy élményt. A hajó a műszaki és a honvédségi örökség része, mely az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének, egyszersmind a dunai flottillának állít méltó emléket. Ráadásul a város is nyert vele egy újabb látnivalót – ami a maga módján még a Dunához való visszataláláshoz is hozzásegíthet.

Fotó: Balkányi László - WLB
Fotó: Balkányi László - WLB
LAJTA Monitor Múzeumhajó
  • 1052 Budapest, Pesti alsó rakpart 18.
  • A múzeumhajó egyénileg bejelentkezés nélkül jegyvásárlás ellenében látogatható. Általános iskolás csoportoknak telefonos bejelentkezéssel tavasztól őszig ingyenes.

A fedélzetre egyénileg bejelentkezés nélkül, csoportosan bejelentkezés után léphetünk, a félóránként induló, teljesen ingyenes vezetésen pedig további részleteket tudhatunk meg például a hajó történetéről és felépítéséről, valamint a legénység hétköznapjairól. Érdemes sietni, hiszen a hajót november elején visszavontatják Neszmélyre, ahonnan csak tavasszal tér vissza ismét a Kossuth térhez.

A cikk megírásához Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke nyújtott segítséget.