Művészetet mindenkinek
Az Everybody Needs Art nevű művészeti ügynökség 2013-ban született azzal a céllal, hogy képviselje a Budapesten vergődő tehetségeket és megjelenési lehetőséget biztosítson számukra. Ennek a szerveződésnek a zászlója alatt került megrendezésre augusztus 29-én Brückner János Default Pornography című kiállítása. Az ügynökség célja ezúttal is az, hogy mellőzzék az olyan ijesztő-elidegenítő szavak használatát, mint például a galéria, feloldva ezzel az amúgy művészetre érzékeny közönség küszöbfóbiáját, ami megakadályozza őket abban, hogy betérjenek egy kiállításra.
A DefaultPornography egy XI. kerületi ház tetőterében látható, megtekintése éppen ezért regisztrációhoz és időpont egyeztetéshez kötött.
A közös tabu kicsit máshogy Ahogy arra a címből is következtetni lehet, a kiállítás a pornográfiáról, illetve azon belül is az extrém vágykeltő vizualitásról szól, viszont a már sokak által ismert porn without porn (pornó pornó nélkül) stílusban, tehát igazából semmi olyat nem fogunk látni, ami feldúlná erkölcseinket.
De miért festene bárki kéjben úszó arcokat? Mert a pornográfia egy olyan valami, amely a mai kultúránkat teljesen átjárja, és ezzel együtt egy közös tabu részét is képezi. Ezzel a tabuval kapcsolatban, pedig mindenkinek vannak prekoncepciói, amelyeket “ha egy teljesen más elrendezésben lát az ember, akkor esélyes, hogy elgondolkozik a saját mind setjén”. - fogalmazta meg BrücknerJános.
A kiállítás legkardinálisabb része kétségtelenül a tárlat mértani közepén látható Barbie és Ken portrék, amelyek Brückner szerint a nemi sztereotípiáknak arra a szintjére utalnak, amit gyerekkorunkban már tanítanak. A művész szerint fontos volt ezt a fajta sztereotípiát is kiemelni a pornográfia mellé, mint a kalkulált, mesterségesen generált nemiség egyik alapkövét.Az emberi nyomtató - Human Printing
A DefaultPornography nem csak témájában, de a megalkotásának a techinkáját tekintve is különlegesnek számít. A képek létrehozása során ugyanis az volt a lényeg, hogy a művész tulajdonképpen nyomtatóvá vált, vagyis egy tradícionálisan érzelmekkel telített ábrázoló műfajból kivonásra került az "emberi", hogy az automatizált újratermelés tárhasson fel rejtett tartalmakat.
És hogy ez mit jelent? Azt, hogy a kiállított képekben injekciós tűvel “printel" a művész, mindegyiket ugyanazzal az előre kialakított színskálával, akár egy nyomtató. A folyamat közben a hibák maguktól jönnek, miközben az egyes tónusok rétegei felkerülnek a vászonra, az így létrejött festmény pedig egy nagy utat jár be: az emberiből a digitálisba és megint vissza az emberibe. Az eredmény: az élvező arcok szétesnek, a kötelezően kívánatos látvány helyén szenvedő, meghatározatlan arcok kerülnek.
A ráadás: lájkprint
A kiállítás a pornós arcokon kívül egy extrával is kiegészül. A pecsételt lájkokból álló, emberi szemeket ábrázoló kép lényege az, hogy egy kortól, nemtől, identitástól független settingben nyújt lehetőséget a közösségi képalkotásra. A résztvevők a kíváncsiságuk révén vonódnak be (hiszen szeretnék látni a képet), ugyanakkor tudattalanul, a játékba belefeledkezve alkotnak meg valamit. Ez tulajdonképpen egy metafora a fogyasztói társadalom működésére: a fogyasztás vágya hajtja a termelést, tudattalanul veszel részt egy előre átláthatatlan folyamatban.
Ez egyébként egy nagyobb projekt része, aminek a neve HumanPrinter, amely a nyomtatást, mint a posztdigitális korszak képalkotási eljárását helyezi középpontba, benne az embereket nyomtatóként elképzelve, amelyek öntudatlanul termelnek egy előre meghatározott módon.
