Ugyan a tetoválás már viszonylag elfogadott módja az önkifejezésnek, sokak szemét még mindig egy körsatír tű intenzitásával szúrja, ha valaki mégis a bőre kiszínezésére vetemedik. Az ilyen jellegű előítéletek eloszlatását, és a tetoválás művészeti kánonba emelését tűzte ki célul a nemrég megnyílt Fine Heart Tattoo, amely a jelek szerint Budapest egyik legmenőbb stúdiója. A szalon amúgy a művészeti szolgáltatásoknál sokkal többet is kínál: lesznek kiállítások, workshopok, közös festegetés és talán bulik is.

A mintegy 120 négyzetméteres Fine Heart Tattoo a művészeti szolgáltatáson túl galériát, közösségi teret és workshopokat is kínál majd, célja pedig az, hogy eltörölje azt az igen zavaró kérdést, hogy “Ne haragudj, te ezzel mit kompenzálsz?”. A stúdió egyébként a népszerű Mágus tattoo sztorijának boldog folytatása, amely már jó pár éve nyitottságáról és kreatív alkotóközösségéről volt híres. A csapat főnixhez hasonló újjászületését (ez egyébként remekül mutatna egy háton) részben a létszám növekedése, részben pedig az ambíciók tették szükségessé. Az új stúdió tökéletes arra, hogy az alkotók megvalósítsák céljaikat: a tetováló-szakma megreformálást, a tetoválás művészeti kánonba való beemelését, és persze rengeteg látványos tetoválás készítését.

A Mágus Tattoo egyébként változatlan néven létezik, de már egészen más csapattal operál a Szent István körúton.

A Fine Heart első ránézésre méreteivel és tágas tereivel tűnik ki a többi közül: a stúdió egy jó nagy váróval, egy lenti és egy emeleti varrodával van felszerelve, a falakon pedig mindenhol festmények, kipingált gördeszkák és a témához kapcsolódó olvasnivaló teszi kellemessé a közelgő fájdalom és a szobákból kiszűrődő zizegés által generált gyomorszorító izgalmat. A tetoválás egyébként, igen, fáj egy kicsit, de azért nem annyira, hogy ne lehessen kibírni, nem kell tehát félni semmitől. A fogorvos sokkal rosszabb.

A méreteken kívül még egy fontos dologban más a
Fine Heart: művészei abban hisznek, hogy a tetoválás közös munka, amelyből ugyanannyira kiveszi a részét a művész és a vendég. Ez szerintünk is így van: tetoválni és tetováltatni egyaránt tudni kell, ez az egész már nem arról szól, hogy a vendég bemegy egy ötlettel, majd pedig pénz ellenében megkapja azt; a nyitottság (mindkét oldalról) egyaránt fontos annak érdekében, hogy ne legyen igazuk azoknak, akik szerint öregkorunkra megbánjuk az egykor imádott mintáinkat.

A jelenlegi Fine Heart csapat a következő képpen néz ki: Kovács Tibor, a kapitány és marketing hotshot, aki művészeti pályáját graffitikkel és különböző vizuálok tervezésével kezdte; Berinkey Kati, a Iparművészeti Egyetem büszke mesterdiplomás tehetsége, plusz a Fine Heart arculattervezője; Carlos Breakone, szintén Iparos tervezőgrafikus, aki a graffiti világából érkezett (ez munkáin keresztül is érezhető), és akinek nevéhez a stúdió 4x2,5 méteres fogadófala is fűződik; Lipka Lilla Kecskemétről, aki egy kicsit “szkeccses”, grafikus vonalat preferál, amely épp most kopogtat a budapesti tetoválóvilág ajtaján; és Haraszti Sándor, a neotradicionális minták mestere, aki nemrég tért haza Angliából, ahol korábban dolgozott. Mivel közülük mindenki egy más szegmensét képviseli a művészetnek, ezért érdemes a vendégeknek tudatosan kiválasztani a tetoválót, akitől aztán egy örök emléket kapnak.

Jövőbeli terv, hogy folytatják a Mágusban elkezdett kiállítások szervezését - amelyek között egyébként a már sokat emlegetett Nikon is jelen volt munkáival. Ezek azért is nagyon fontosak, mert összekapcsoljáka tetoválásokat a művészettel (mert egyébként az is), új közösségeket ismernek és ismertetnek meg, és nem mellékesen megmutatják, hogy bizony máshonnan is lehet inspirálódni, mint a Google-ről, vagy a Deviant Artról. Emellett a nagyobb hely azt is lehetővé teszi majd, hogy különböző bulikat, közös festegetéseket és workshopokat szervezzenek.

A név egyébként szintén fontos; aki jártas az angol nyelvben, az valószínűleg már észre is vette, hogy a Fine Heart igencsak hasonlít a Fine Art-ra, ami pont az, amit a csapat csinálni szeretne az emberek bőrére, sőt mindezt szívvel-lélekkel(!) teszik. Reméljük, mindenkinek megjött a kedve, és már rohan is időpontot kérni.