Amikor február közepén olyan idő van, hogy a természet nagy része riadva ébred és kétségbeesetten keresi a hónak nevezett (városon kívül) fehér színű takarót, legjobb, ha mi egy percre sem rettenünk meg, inkább kihasználjuk a jó idő adta lehetőségeket. Jó példát mutatva társultunk a Hosszúlépéses srácokhoz, és megmásztuk a budai Mont Blanc lankáit, hogy lelkes fogyasztóként és önjelölt várostörténészként megtaláljuk a bortermelés többnyire láthatatlan nyomait. Láthatatlan, persze. Ott álltunk szemben egy akkora hordóval, amit egy sereg Fekete Laci sem tudna megmozdítani.

A Hosszúlépést lassan már azok is ismerik, akik úgy be vannak oltva séták ellen, mint kifinomult borfogyasztó a dobozos kiszerelés ellen. Járhatunk velük Cseh Tamás nyomában, a street foodos gasztroforradalmat, netán Hollywoodot is kutathatjuk, viszont mi most Columbo méltó leszármazottaiként a fővárosi bortermelés után akartunk nyomozni.

Ebben Magyar Kornélia segít, aki - ha éppen nem borokról blogol vagy beszél kimerítő részletességgel - egy jó kadarkánál sokkal íztelenebb és savanyúbb politikusok különböző megnyilvánulásait elemzi a Magyar Progresszív Intézet ügyvezető igazgatójaként. A kadarka például kiemelt szerepet kap a túrán, mivel ez volt a budai régió egyik legnépszerűbb fajtája, és sokszínűsége, kalandos életútja, rengeteg változata miatt kicsit olyan, mintha rátalálnánk a magyar sors szőlőnek leképezett változatára.

Csak volt a legnépszerűbb. Múlt időben. Mert a 19. század végén jött a filoxéra névre keresztelt gyökértetű, és szisztematikusan kiirtott minden olyan szőlőtőkét, amelyből valaha dorbézolással jegyben járó ital születhetett volna. Ma már komoly képzelőerőre van szükségünk ahhoz, hogy a Vár alá, a Tabán dombjaira szőlőtőkéket képzeljünk, pedig ott tényleg olyan szép rendben sorakoztak egymás mellett, mint Csin Si Huang-ti agyagkatonái. Egészen az 1930-as évekig, amikor szinte az egészet a földdel tették egyenlővé egy későbbi városfejlesztési projekt reményében. Ha a végső cél egy kutyafuttatásra teljesen alkalmas domb volt, a Rác fürdő feletti füves terület akkora telitalálatnak bizonyult, mint Fincher és a Harcosok Klubjának találkozása.

A túra során rengeteget kell hagyatkoznunk a képzeletünkre, de ebben sokat segít Kornélia, aki tucatnyi adattal és érdekességgel hozza közelebb azt a kort, amit már legfeljebb nagyszüleink láthattak. Így kiderül, kik voltak azok a poncichterek, vagyis babtermelők, kik hozták be a sokszor megénekelt kadarkát Budára, és hogyan jellemezte Márai azt a bort, amit nem kifejezetten tisztelt.

Az induláskor még azt hittük, hogy itt kizárólag a saját mentális képeinkkel leszünk kénytelenek beérni, de legnagyobb meglepetésünkre egy gigantikus tárgyi emlék is előkerült – a föld alól. Pontosabban: mi kerültünk a föld alá zseblámpáinkkal, hogy kilyukadjunk egy 16 000 literes márványhordó előtt, amit anno az egyik helyi borosgazda hagyott hátra a Vár alatt.

2010-ben jöttek ki tervek arra vonatkozóan, hogy legalább mutatóba kerüljön vissza néhány szőlőtőke a vár egyik bástyájának tövében, de a kezdeményezés leginkább pénzügyi okok miatt rövid úton kudarcba fulladt, a nyomait pedig már csak néhány sírhant mutatja. Miközben Kornélia beavat minket a költségvetések, beígért, végül meg nem kapott forintok ködös útvesztőjébe, elkezdi a bevezetés a borfajtákba közismereti kurzust is. Szerencsére egyáltalán nem a „málnás csersavak hosszú lecsengési idejével jól játszó mandulaaroma”-vonalon mozgunk: az a jó, ha minél egyszerűbben le tudjuk írni milyen ízek hozzák működésbe ízlelőbimbóinkat.

A testes, lágy vagy savas kifejezéseket bőven lesz alkalmunk gyakorolni az utolsó állomáson, a Lánchíd lábánál található Bortársaság üzletében. Egy pezsgő és két pohár bor után pont az a cél, hogy az eddig inkább hallgató sétálók is beszálljanak a beszélgetésbe, és mindenki úgy beszéljen a borokról, ahogy tud, mert néhány negatív sztereotípiával ellentétben ide bőven elég annyi háttértudás, mint például az, hogy a vörösbor kékszőlőből, a pezsgő pedig olyan szőlőből készül, amelynek alacsony a cukor- és magas a savtartartalma. Az ilyen fun facteket egy ilyen túrán nettó öt perc alatt össze lehet gyűjteni.

A Hosszúlépés jelen esetben kifejezetten beszélő név, mert laza két-két és fél óra szükséges ahhoz, hogy bejárjuk a 7-8 állomást benne a Tabán, márványhordó, Vár, Bortársaság Bermuda-négyszöget, amelynek a végén garantáltan emelkedett hangulatban térünk vissza a februári tavaszba.
Hosszúlépés – BorászbástyaKövetkező alkalom: március 22. 13-15 h
Találkozó: I. kerület, Hadnagy utca 8-10, a Rác fürdő főbejárata előtt
Teljes ár (online fizetéssel): 3900 Ft