Új sorozatot indítunk a budapesti túrák sokszínűségének jegyében. És hogy már az elején tiszta legyen, hogy valóban a helyieknek is érdekes, tematikus sétákon megélt élményekről fogunk nektek mesélni, rögtön az egyik legkülönlegesebbel kezdünk. Bakonyi Zsuzsa túrája fényképezőgép lencséjén keresztül (is) mutatja be a város valamelyik szegletét. A Budapestről és a fotózásról megszerezhető információk aránya pedig a saját döntésünk függvénye.

Használati útmutató - máskéntMindenképpen egy olyan túrát szerettünk volna kipróbálni Zsuzsával, ahol a fotózáson legalább akkora hangsúly van, mint az éppen aktuális tematikán. Belvárosi sétára neveztünk be, ahol a fókusz a Zsidónegyedre volt tervezve. Előzetesen még annyit beszéltünk meg Zsuzsával, hogy milyen fényképezőgép lesz nálam, mi az, amit már tudok, illetve mit szeretnék elsajátítani abban a 3-4 órában, amíg együtt járjuk be a pesti utcákat. A kérdések elég részletesek voltak ahhoz, hogy tudjuk, felkészült guide-ot kapunk majd, de minden más meglepetés maradt.

Zsuzsa legalább olyan jó pedagógus, mint amilyen szép képeket készít (lásd:
itt és itt vagy éppen itt), ami ezen a területen, eddigi tapasztalataink alapján, kifejezetten ritka. Értsd: köznyelven beszél a záridőről, rekeszről, fényértékről, fehér egyensúlyról, és mindezt még a séta megkezdése előtt, hogy a terepen már élesben mehessen a gyakorlás. A tippeket, beállításokat, eldugott fotótémákat sem rejti véka alá, végig olyan, mintha egy a barátnőd bőrébe bújt mester lenne melletted, aki nagyon szeretne átadni mindent, amit a feltételek lehetővé tesznek.

Persze nem mindenki szeretné megtanulni a különböző kreatív megoldások mibenlétét, vannak olyanok is, akik digitális fényképezőgéppel érkeznek és főleg a városra vonatkozó infók miatt igénylik

Zsuzsa

társaságát. Ha valaki egyedül nevez be valamelyik fotó túrára, akkor viszont szinte biztos, hogy akarva-akaratlanul többet tud meg majd a fény természetéről, az arányokról és a helyezkedés művészetéről is, mint a kezdő kávé elfogyasztásakor gondolta volna.

KözpontbanZsuzsa annak örül, ha kérdeznek, érdeklődnek, lelkesednek, próbálkoznak, majd újra kattintanak a vendégei. Kérdezés nélkül is hosszú perceken át tud beszélni a történelmi, művészettörténeti, építészeti, urbanisztikai vonatkozásokról, de éppen a bőség zavara miatt jobb, gyorsabb, ha rákérdezünk arra, ami valóban izgat minket. Ha épp az érdekel minket, hogy miért nem lett világosabb a kép, amikor minden beállítás azt célozta meg, akkor arra is választ kaupunk.

Túlzásnak hat, de Zsuzsa tényleg multifunkcionális a szó legjobb értelmében, így hiányérzet nélkül ért véget a Zsidónegyed fejezet, és sokkal közelebb kerültünk egy eszközhöz, amit véleményünk szerint nem lehet használati útmutatóból megismerni. A szemléltetés kedvéért egy példát ki is emelnénk a sok fogás közül, amire szert tettünk.

Azt szerettük volna elérni, hogy elmosodótt legyen a háttér, ehhez pedig csupán annyit kellett begyakorolni, hogy jó szögben álljunk és egy pontra fókuszáljunk, illetve a blende tágra legyen nyitva.

Íme:

Pogacia Fotó Túra Ár: 10.000 forinttól.

Facebook