Élmény

Tonnányi külföldi egy helyen – International Meeting Point

Tonnányi külföldi egy helyen - International Meeting Point

Van egy közösség Budapesten, ami azért jött létre, hogy gyűjtőhelye legyen a magyar fővárosba látogató, vagy itt tanuló, dolgozó külföldi arcoknak. Elmentünk és megnéztük hogyan és miként működik ez a találkozó az Ankertben kéthetente szerdánként. Kiderült, hogy Budapest bővelkedik kultúrsokk lehetőségekben, de a legtöbb külföldi osztja azt a sok szépet, amit a CNN mostanában ír Magyarországról. Sőt arra is találtunk élő példát, hogy a magyar nyelv egyáltalán nem olyan nehéz, mint amilyennek mondják.

Ahogy este 9 körül megérkezünk az Ankertbe, a belső rész már félig tele van. A hosszú asztalok mellett elhaladva, felváltva hallunk magyar és angol poénokat, néha pedig egy-két oh, putain is megüti a fülünket.

Az IMP (Internation Meeting Point) egyik alapítója azt mondja, ez még semmi. Hamarosan megtelik a hely, mert a legtöbben a BL-meccs után futnak majd be, amit az Ankertben nem lehet nézni. Az IMP most már ott tart, hogy laposnak számít, ha 200-nál kevesebben jönnek össze egy-egy ilyen este.

Úgy indult a dolog, hogy egy Budapesten élő francia srác, Ivan rendszeresen találkozott francia anyanyelvűekkel, de oda nem hívhatta el más nemzetiségű barátait. Ezért a barátnőjével, Györgyivel tavaly szeptemberben arra jutottak, hogy más külföldiek részéről is biztosan lenne igény ilyen alkalmakra.

Szépen lassan kezdett el nőni a dolog. Eleinte a Trefort kertben gyűltek össze, majd a tavalyi telet a Vakegérben vészelték át, nyárra pedig az Ankertbe költöztek. Idén ősszel visszamentek volna a Vakegérbe, de akadt egy kis probléma. „A tulaj mondta, hogy legfeljebb 300 embert tudnak befogadni, mi pedig ennél már többen vagyunk, ezért keresnünk kellett egy nagyobb helyet. Szóval pont kapóra jött, hogy az Ankertet téliesítették” – mondja Ivan.

Az elején még leginkább Ivan barátai jöttek el, akik egymás között csak franciául beszéltek, ez pedig nem tetszett az amerikaiaknak és briteknek. Persze ahogy terjedt az IMP híre Facebook szájhagyomány útján, egyre több és több nemzetiség talált rá a lehetőségre, így szép lassan a találkozókon használt anyanyelv átváltott franciáról angolra. Még akkor is, ha az emberek kb. fele magyar, akik keresik a külföldiek társaságát. Györgyi, a másik alapító azt mondja, valahol 40 körül abbahagyták a nemzetiségek számolását, a legerősebb visszaigazolás pedig az volt, amikor egy ismerőse Mexikóban találkozott olyan helyivel, aki már részt vett IMP-n.
Éppen egy ausztrál srác meséli, hogy az elmúlt két hónapja arról szólt, hogy Európában utazgatott: eddig Londonban töltötte a legtöbb időt, amit nagyon bírt. Majd egy eddig az asztal sarka mögé bújt holland lány kapcsolódik be azzal, hogy az ausztrál srác nem is lehet ausztrál, mert pont olyan a szakálla, mint a svédeknek. Ahogy megyek tovább, összefutok egy costa ricai sráccal és még legalább hat franciával. Teljesen olyan, mint egy Erasmus-buli. Mindenki beszédes, mindenkivel lehet inni, és mindenkivel lehet poénkodni a kulturális különbségeken.

Ami egyáltalán nem véletlen, hiszen erasmusosok is vannak itt azok mellett, akik már Budapesten élnek. De a nyár arról szólt, hogy az éppen Budapesten couchsurfölők százai valahogy azonnal megtalálták az IMP-t, így rengeteg átutazó vendég jutott azonnali bulizási lehetőséghez.

Akkor sincs baj, ha valaki nehezen nyit mások felé, mert az IMP nagykövetei szívesen segítenek eligazodni a tengernyi nemzet között. A külföldieknek keresnek a honfitársakat, de a szégyenlősebb magyarokat is egy perc alatt könnyen bevonják a társalgásba.

Miközben Györgyiék mesélnek a nagykövetekről, odarángatnak egy srácot, akit mindenképpen be akarnak mutatni. „Szia, Ted vagyok, hogy vagy?” – mondja pont olyan tört magyarsággal, mintha valamilyen random George Kovács lenne, aki 60 év után először látogat vissza a birthplace-re, de most már csak kicsit beszél magyar. Csakhogy Ted éppen ennek ellenkezője: ő öt évvel ezelőtt érkezett Magyarországra. „Ónodon laktam. Ónodi országgyűlés, Rákócziról hallottál már?” – mondja Ted, innentől kezdve pedig egyértelmű, hogy már rég túl van az olyan közhelyeken, mint hellóval elköszönni mennyire fura.

Néhány pálinka után már sokkal jobban szeret beszélni, de szerintünk katalizátor nélkül is nagyon jól nyomja. Legnehezebben a tárgyas -t rag szerepét értette meg, végül az lett a megoldás, hogy bármikor kér valamit, a t betűt mindig odapakolja a szó végére. A kedvenc szava pedig a krumpli, ami szerinte sokkal menőbb, mint a burgonya.
A magyarokra való folyamatos rácsodálkozásairól Ivan is sokat tudna mesélni, legutóbb például egy nyugodt ebédet akart elfogyasztani, ezért beugrott a CBA melegételes részlegébe. Rámutatott egy szimpatikus tésztára, az eladólány kérdésére – ami bizonyára a sajtra irányult – pedig bólintott egyet. A következő pillanatban viszont a francia ínyencségeken nevelkedett gyomor rándult egy hatalmasat, amikor Ivan azt látta, ahogy a lány – csupa jószándékból – porcukrot szór a tészta tetejére. A sokktól nem tért magához, otthon csak nézte a tésztát, és a mai napig nem érti, miért kell a magyaroknak cukorral lázadozni a zseniális itáliai paradicsomos vagy pestós szószok ellen. Hazaérve Györgyi rájött a megoldásra: Ivan minden magyar óvodás legvadabb álmát, darás tésztát kért, amihez a lekvár vagy a porcukor tényleg elengedhetetlen járulék.
Tésztás kultúrsokk ide vagy oda, Ivan imád Budapesten élni. „Szerintem a magyaroknak nincs reális képük a saját országukról, mert nem tudják, mi zajlik külföldön. Magyarország sem tökéletes, de más országoknak más a hátránya” – mondja Ivan. – „Itt egy 16 éves lány felvehet nyáron miniszoknyát, és egyben haza is fog jutni akkor is, ha egyedül megy. Franciaországban ez szinte kizárt, és az emberek már teljesen közönyösek az ilyen ügyek iránt. Olvasnak egy hasonló hírt az újságban, és azt mondják, hogy a lány hibája volt. Miért vett fel ilyen szoknyát?”
Amikor Ivan ideköltözött, otthoni barátai rendszeresen zrikálták, hogy miért akarja elhagyni a francia Riviérát Kelet-Európa kedvéért, de most már évente négyszer-ötször is meglátogatják, mert annyira nagyon pozitívan csalódtak. „A francia erasmus-diákok sírnak, amikor haza kell menniük, mert annyira imádják a várost és az itteni életüket. Szerintem, ha egy magyar elköltözik külföldre, fél éven belül hazajön” – mondja Ivan.

Most az IMP is karácsonyozni vonult, ezért legközelebb január 8-án találkozhatunk tonnányi külföldivel – és a magyarul beszélő Teddel – az Ankertben. Még több infó erre található.