Különleges élmény olyan emberrel beszélgetni Budapestről, aki képekben írja le múlt és jövő kapcsolatát, regényeket sorol, ha kötelező város irodalomról kérdezzük, és körülbelül csak azt nem tudja a fővárosról, ami nincs. Török András túlzás nélkül az egyik leghitelesebb Budapest kutató, aki nem csak a több kiadást megélt magyar és angol nyelvű útikönyve miatt számít a város félhivatalos krónikásának, hanem azért is, mert mindig megújulva képes érdeklődni iránta.
Miért kezdtél el anno Budapesttel foglalkozni?
Török András: Eredetileg irodalomtörténész vagyok és íróéletrajzokat írtam, aztán 1986-ban elmenten nászútra Bécsbe, ahol rájöttem, hogy egyáltalán nem ismerem a várost. Akartam egy olyan könyvet venni, ami az igazi Bécsről szól. Ezt a vágyat körülírtam a boltban, az eladók pedig megkérdezték, hogy „akkor maga egy alternatív útikönyvet szeretne?” Vettem két könyvet, elolvastam őket, és úgy gondoltam, hogy ez egy fantasztikus műfaj, amire Budapestnek is szüksége van.
Hazaérve szerettem volna Budapestről is hasonlót írni, úgyhogy három évig könyvtárban ültem, beszélgettem, és végül egyáltalán nem olyan könyvet írtam, mint a bécsiek voltak, hanem egy sokkal cikizőbb hangvételűt. A budapesti Critcal Guide nem arról szól, hogy hasra esünk, hanem arról, hogy megmutatjuk a város lelkét, a titkait. Eredetileg csak külföldieknek szóló könyv volt, aztán erősen átírva 1998-ban magyarul is megjelent.
A könyv kizárólagos elfoglaltságot jelent számodra?
TA: Kalandor hajlamú vagyok, sokszor változott az ambícióm, most úgy érzem rátaláltam a nekem való munkára. Saját kulturális non-profit tanácsadó cégemnél dolgozom csaknem tíz éve. Ennek csak áttételesen van köze Budapesthez, így van egy kilenctől ötig és egy este öttől másnap reggel kilencig tartó foglalkozásom.
Mi az, ami a mai napig inspirál téged a város felfedezésére?
TA: Én egy városi ember vagyok, ez érdekel. Hihetetlenül élvezem azt, hogy turista lehetek a saját városomban. Budapesttel kapcsolatban betegség támadott meg: mindent tudni akarok. Szerencsére egyre többen segítenek nekem megélni ezt a szenvedélyt.
Mi az érdekesebb: kidomborítani a múlt és jelen közti ellentéteket vagy pedig megtalálni az ezek közti folytonosságot?
T.A.:
Erre nem tudok választ adni, amelyet jól példáz, hogy van egy Meg nem épült Budapest címmel szerkesztettem egy kötetet: a szépirodalomtól a bloggervilágig minden érdekel.
Melyik az a terület, ami a legérdekesebb számodra?
T.A.:
Bár engem végül másfelé sodort az élet, mégis azt is gondolom, hogy a legcsodálatosabb dolog építésznek lenni egy olyan országban, ahol meg is valósulnak a tervek. Leginkább a régi és az új szimbiózisa érdekel, és Budapestnek ez egy sikerreceptje. Az „only in Budapest” dolgok is nagyon izgalmasak nekem, a romkocsma forradalomtól a kis múzeumokon át a másolat-épületek- egyszerűen minden.
Mi az az öt dolog, amit minden külföldi ismerősödnek látni kell?
TA: Végig kell menniük a 15-ös busz vonalán, benézni az emberek ablakain, persze szigorúan tudományos szempontból. Ez pesrze vicc. Szóval, el kell menni Budára, hogy lenézhessünk Pestre. Aztán fordítva: a Bazilika kilátójából átnézni Budára. Aztán a Szabadság tér környékét és a Népszínház utcát mindenképp érdemes megnézni. A Gozsdu udvarba is el kell nézni, szerintem látogatóként abszolút pozitív változás ment itt végbe. Aztán ott van még a Pintér Antikvitás föld alatti birodalma, a Falk Miksa utcában.
Mit hiányolsz Budapestről?
TA:
Sokkal jobban kellene kormányozni a várost, és ezt nem politikai értelemben értem. A közlekedést tekintve most látok egy sor pozitív szervezettségi változást, az élet minden területén jók lennének ezek. A jogi környezettel erőteljesen segíteni kellene a vállalkozó kedvet, a múzeumoknak pedig ingyenesen kellene közkinccsé tenniük, amit lehet, például a fényképeiket.
Van kedvenc városfejlesztéssel kapcsolatos projekted a közelmúltból?
TA:
A Március 15. tér! El vagyok ragadtatva például attól, ahogyan a Duna vonalát belevésték a burkolatba. Az Egyetem tér a másik kedvencem, nemrég voltam a Tip Top Bárban egy blogger találkozón, és amikor lenéztem, csodálatos képet láttam.
A Liget-projekttel kapcsolatban teljesen kétlelkű vagyok. Díjazom a kezdeményezést, de jobban hiszek az organikus fejlődésben, mint a forradalmi gyorsasággal létrehozott dolgokban.
Hová kellene nagyobb erőforrást csoportosítani?
TA: Van egy ilyen megfigyelésen a várostörténetből, miszerint Budapestnek van egy olyan tulajdonsága, hogy amikor nem kellett volna, bontott, amikor pedig szükséges lett volna, akkor meg nem. A Tabán lebontása például végzetes hiba volt, csakúgy mint Óbuda esetében az Árpád-híd miatti kettészakítása, vagy az Óváros lebontása az Erzsébet-híd lábánál. A fordítottja pedig az Invadilus palota, azt le kellett volna bontani (esetleg csak részben), mielőtt még a műemlékvédelem megszületett volna.
Melyik az a három könyv, amit el kell olvasni a Budapest iránt érdeklődőknek?
TA: A legcsodálatosabb regény Budapestről Lengyel Péter: Macskakő című műve. A második, amit ajánlanék az Kerékgyártó Istvántól a Trüffel Milán kalandjai , aztán Térey János: Protokoll című verses regényét is kötelezővé tenném. Van egy ráadás is: Nádas Péter: Párhuzamos történetek című trilógiája, meg is lehet nézni a Wikipédián, hogy melyik részek szólnak Budapestről, és akkor csak 600 oldalt kell olvasni.
Melyik az az öt budapesti helyszín, ami a te életedben emblematikus?
TA: Lánchídról balra-jobbra nézni, Szabadság tér, Kossuth tér, Hősök tere, Gozsdu udvar és környéke, Budán pedig a Napraforgó utcai lakótelep.
Kedvenc éttermeid Budapesten?
TA: Klassz étterem, Fausto, Marquis de Salade, Kispiac, Pastrami, Panini és a Gerlóczy Kávéház. Igazából engem a vendéglátás komplex élménye érdekel, a gasztronómiához kevésbé értek. Amit még imádok tanulmányozni, az a WC dizájn, a férfi és női piktogram különösen érdekes az ajtókon.
WLB: Mit kell sürgősen megírni Budapestről?
TA: Nincs ilyen. Fantasztikusan gazdag a blogvilág, mindent megírnak. És a kutatók is aktívak, Újlipótváros történetét viszont sürgősen meg kellene írni, van is egy szakember, aki ezzel foglalkozik, megmondom majd neki, hogy ha nem igyekszik, megteszem helyette.
Elégedett vagy a könyveid eddigi sikerével?
TA: A magyar kiadás nagy siker lett - persze. Az idegen nyelvű kiadás viszont nem találja meg a közönséget. Ez nehéz dolog, mert az ember otthon vesz útikönyvet és azzal érkezik ide. Másrészt hollywoodyzálódik az útikönyv olvasás is, vannak remek sorozatok, sokan mindig azok köteteit vásárolják.
Te egyébként hogyan változtál ebben a huszonöt évben, mióta írsz a városról?
TA: Könnyebb elérni az adatokat, mint anno, így ma már jobban keresik az olvasók a véleményt, az embert az írás mögött. Az adatokra ott az Internet, személyes hangra vágynak az emberek. Plusz sokkal több fényképet készítek.
Az új kiadásban már azok is benne lesznek?
TA:
Nem valószínű, én a szóban hiszek. Ahhoz értek legjobban, hogy a várost, mint műalkotást szavakkal adjam vissza a közönségnek.
Mik a terveid a jövőre nézve?
TA: Van egy jópár ötletem, amiket szívesen megcsinálnék.. Hiányzik például egy rendes Podmaniczky Frigyes életrajz. A legaktuálisabb fejlemény pedig, hogy elkezdek rendszeresen publikálni a We Love Budapesten!
