Hiába költségkímélőbb az olcsó sör, néha jobb a pultot támasztani egy Keserű Méz vagy egy apátsági trappistasör társaságában. Tudja ezt az Élesztő, a Léhűtő Kézműves Söröző és a Csakajósör is. Amit viszont sokan nem tudnak, hogy a Hegedűs Gyula utcában található Különleges Sörök Boltja volt az első, amely egész boltot szentelt a világ minden tájáról érkező sör-kuriózumoknak. Ideje tehát, hogy a Lehet tér ne csak a róla elnevezett piac, hanem a tőle nem messze fekvő bolt miatt is felkerüljön minden sörbarát Budapest-térképére.

Becsületsüllyesztő

Maga a bolt nem csak a sör per négyzetméter arány (több mint 130 különböző fajta sör közül választhatunk), hanem az egy személyben csapos, üzletvezető és maláta-sommelier Hajdók Zoltán miatt is könnyen az új kedvenc helyünkké avanzsálhat. Zoltán ugyan csak kólával koccint („megtisztelem a vendéget azzal, hogy nem böffentek egy sörszagút az arcukba”), de már az első korsó melletti beszélgetés során olyan érzésünk lehet, mintha évek óta ismernénk. „Fontos a családias jelleg. A legtöbben, akik betérnek, törzsvendégek, ismerik egymást és engem is – tudom, mi történt a héten velük, hogy vannak a gyerekeik, mindenkihez van egy jó szavam.”

A kezdetben Zuglóban, az Adria sétányon üzemelő bolt tavaly települt át új székhelyére, és a párkányi sörboltok (Zoltán bevallottan tőlük vette az ötletet) kínálatán túlmutatva a cseh és szlovák árpalevek mellé elhozta a legjobb osztrák, belga és bajor főzeteket is, természetesen a magyar kézműves sörökkel karöltve. A bizalmatlanabbak a bolt hátsó részében rögtön csapra is verhetik a frissen vásárolt szerzeményeket, aki pedig sörkorcsolyára vágyna, a szomszéd gyrosostól („Budapest egyik legjobb gyrososa”) bármit áthozhat. „Születésnapokat is gyakran ünneplünk itt, éjszakánként bakelitről szól a muzsika, semmi feszengés.” – folytatja Zoltán.Üveghegy

A pulttól elszakadva (nem könnyű feladat, főleg hogy mindig változik, melyik két sört csapolják) rögtön pár ritkaságba botlunk: a Crew IPA (1099 forint) és a bajor riedenburger Dolden Sud IPA (1050 forint), de a Robinson Old Tom (1099 forint) beszerzése sem volt egyszerű – eddig. A magyar kézműves sörök közül a megszokottakon (Keserű Méz, Tuck Barát, Jó Palóc) kívül nemrég debütált a Kéményseprő szűretlen fekete sör (549 forint) vagy a Legenda sörfőzde XXX apátsági trappistasöre (849 forint) és Brutal Bittere (499 forint) is – a Legenda amúgy is szívesen látott (és csapolt) vendég náluk.

De kapható még thailandi Singha, Young’s London Gold vagy éppen a BrewDog legtöbb főzete (799 – 1099 forint). Könnyű elveszni a választékban, de szerencsére Zoltán uralja a malátát, szinte stand-upba hajlik egy-egy ajánlója, aminek a végén azért mindenki biztos lehet benne, hogy a neki legmegfelelőbbet kapja. Akinél a kapott sör alkoholfoka nem a legmagasabb, az kérhet a sör mellé egy Slivovice pálinkát is (700 forint), aki pedig valami emléket is hazavinne, rengeteg különféle típusú és űrtartalmű korsó és pohár közül választhat.Utóíz

Elmondható tehát, hogy a Különleges Sörök Boltja mindenkinek szól: az egyszeri kalandornak ugyanúgy, mint annak, akinek már egyetlen kézműves söröző sem tud újat mutatni. Folyamatosan változó csapoltsör-kínálat, egy remek üzletvezető, 130 különböző sörfajta és a kellemes hangulat garantálja, hogy nem távozzunk majd rossz szájízzel.