Jól tudjuk, hogy a Púderben nem csak az aktuálisan elénk tett fogásokat, napszaktól és hangulattól függő üdítőt és a velünk szemben kerekedő szempárt érdemes nézni, hanem általában valami ennél izgalmasabb is vár itt ránk. Azaz gyakran megesik, hogy a Babos Zsili Bertalan és csapata által fémjelzett enteriőrön túl egyéb látnivaló is akad. A vitrinben felbukkanó alkotások most éppen gondolatban magunkkal vihető art-pakkok, a sorozat első összekötő motívuma pedig a mindannyiunk számára jól ismert, hétköznapi gasztro-flash:  a KÁVÉ.

Talákozások

Ha a kávét is elvitelre kell kérni, mert nincs idő helyben meginni, akkor viszonylag egyszerűen el lehet találni, mennyi időnk marad múzeumba járni. Ergo érdemes a kettőt összekötni, ha egy kis művészetet csepegtetnénk a köz javára. Ez történik a Púderben, ráadásul úgy, hogy közben még az „időtlenség” problémájára is reflektálnak az alkotások.

A Kisképző és a Púder Bárszínház közös művészeti projektje alapvetően a gasztronómia és a művészet találkozását mint kulturális programot mutatja meg.

Június a vitrinbenMájus végétől Narr Vanessa Lenka, ELTE-t és MOME-t is megjárt, jelenleg egy düsseldorfi reklámügynökségnél tevékenykedő fiatal alkotó kockacukrokból készült kompozíciója reflektál a témára. Egy hónapon keresztül az apró, fehér kockáké a főszerep, de ezúttal sokkal inkább esztétikai minőségben, az édesítő funkciót hátrahagyva jeleskednek a cukorkák. Narr Vanessa Lenka imádja a tipográfiát, „szabaidejét is ezekkel a nagyszerű dolgokkal tölti, hogy boldog legyen”.

Csók és Kleopátra„Bárcsak bejártam volna esztétikára és lennének jegyzeteim 1-2.” – ez a címe a grfikus Mondik Noémi kép-párjának, amelyet szintén láthatunk majd a Púder-vitrinben. Noémi azt nyilatkozta, hogy igazából „véletlenül jött rá, hogy a Paint formai sajátossága, a pixeles kockásság mennyire illik munkái tárgyához”. Izgalmasan hangzik, a feladat pedig az lehet: Keresd a kávét!

Csepella Olivér nyolc évesen ivott utoljára kávét, de azt mondja „romantikus elképzelései vannak róla”. Vegyes technikával készült képén ezzel összhangban akár romantikát is felfedezhetünk majd. Akár, de inkább fejtegessük percekig egy jó fekete mellett. Moravszki Kata minkája is ki lesz állítva Púderben, akinek Luxy című képén az látjuk majd, mit tett volna Kleopátra, ha lett volna készleten egy jó adag kávé.

Ha nyáron a belvárosban jártok és egy kis felfrissülésre vágytok, próbáljátok ki a jólismert LEVES.-es srácok új dobását, a DESSZERT.-et.