Élmény

Így változik Budapest – BKK fejlesztések 2013-ban

Így változik Budapest - BKK fejlesztések 2013-ban

A BKK-val kapcsolatos dolgok sokak arcidegeire hatással vannak. A legtöbben a tisztaságot, a pontosságot, a modernséget, az árakat, a hozzáállást, a járművek színét, alakját, a megállók földrajzi helyzetét egyszerre kifogásolják. Egy dolgot viszont senki nem kérdőjelezhet meg: azt, hogy a szándék valahol mégiscsak megvan, és akármilyen lassan is, de valóban történnek fejlesztések. A 2013-as év ebből a szempontból kifejezetten izgalmas. Íme a fontosabb újdonságok.

Új alacsonypadlós midibuszok
2013 júniusától munkanapokon az Infoparkban közlekedik a 203-as vonalán, hétvégenként pedig 27-esként jár a Gellért-hegyen a magyar gyártmányú, környezetbarát midibusz, amelyen padlófűtés, tetőfűtés, légkondi és akadálymentesítés is található.
A tervek szerint idén tovább folytatódik a midibuszflotta cseréje, a végcél pedig az, hogy előbb-utóbb az összes régi IK405-öt lecseréljék. 
Jegypénztár nyitva tartás
Mindig gond volt a jegypénztárak nyitva tartása, az ellenőrök pedig nem igen voltak tekintettel arra, hogy a pénztár zárva, az automata pedig nem működik. 
Erre próbál gyógyír lenni a június 1-jétől érvényben lévő nyitva tartás, ami a frekventáltabb budapesti állomásokon lehetővé teszi a késői jegy- vagy bérletvásárlást. 
A jövőben a Deák tér M3 metróállomáson, a Széll Kálmán téri metróbejáratnál, az Örs Vezér tere metróvégállomásán, a Ferenciek tere metróállomásán, a Corvin-negyed metróállomásán, a Keleti pályaudvar metróállomásán (péntek, szombat, vasárnap), illetve a Blaha Lujza téri metrómegállónál (csak hétfőtől szombatig) lehet örülni ennek a fejlesztésnek. Külön jó pont, hogy a Nyugati pályaudvarnál lévő pénztár 0-24 órás lett. 
Megújuló Van Hool buszok
A 2009-ben vásárolt Van Hool AG300 típusú buszból összesen 32 darab van Budapesten, és az év végéig a tervek szerint mindegyiket felújítják. A Brüsszelből vásárolt és anno fel nem újított buszok mára mind műszakilag, mind pedig kinézetre nagyon leromlottak.
A munkálatok során megújul a járművek utastere, a benti fényerő, új burkolatot kapnak az ülések, lesz egységes fényezés, új leszállásjezőket szerelnek fel, az ajtókat átalakítják, karcmentesítik az üvegfelületeket, és elektromos utastájékoztatókat is beszerelnek.
A buszok a 23-as, a 36-os, az 54-es, az 55-ös, a 66-os, a 66E, a 68-as, a 84E, a 89E, a 94E, a 148-as és a 294E vonalakon közlekednek.
Elsőajtós felszállás
2013 márciusáig összesen 84 nappali autóbuszjáraton vezette be a BKK az elsőajtós felszállást, hogy ezzel is kiszűrje a Budapesten ipari mennyiségben található bliccelőket.
Állítólag ez 1,6 milliárd forint többletbevételt jelentett eddig, tehát valószínüleg az új szabály ezentúl csak még szigorúbb lesz.

A következő buszokon van ilyen rendszer eddig: 13, 13A, 15, 29, 38, 39, 40, 40E, 46, 53, 57, 58, 63, 64, 64A, 65, 67, 71, 87, 87A, 88, 91, 92, 93, 96, 98, 98E, 102, 104, 104A, 113, 113A, 115, 117, 118, 119, 120, 121, 124, 125, 126, 126A, 128, 129, 130, 131, 133, 134, 137, 138, 140, 141, 143, 144, 146, 147, 149, 152, 153, 155, 156, 157, 162, 162A, 164, 165, 166, 166A, 170, 174, 175, 179, 181, 183, 185, 186, 187, 188E, 191, 193E, 197, 198, 203, 204, 212, 217, 217E, 218, 224, 225, 231, 234, 237, 243, 251, 257, 262, 264, 266, 277, 281, 291, 296 

Ezen kívül rengeteg éjszakai buszon is ez a helyzet: 900, 901, 908, 909, 914A, 918, 922, 930, 931, 937, 938, 940, 941, 943, 948, 956, 960, 963, 964, 966, 968, 972, 979-979A, 980, 990, 992, 994, 996, 996A, 998, 999.

Mercedes Citaro buszok
2013. május 1-jétől nyár végéig fokozatosan forgalomba áll 159 teljesen új Mercedes Citaro típusú autóbusz a fővárosban. Ennek jeleit nehéz lett volna nem észrevenni, hiszen egy rendőrök által biztosított látványos parádé keretén belül mutatkoztak be az új járművek.
A fejlesztéssel nem csak a buszparkot modernizálták, de hatékonyabbá is tudták tenni az alacsonypadlós, akadálymentes közlekedést.

Ez a fejlesztés az olyan forgalmasabb vonalakon érezhető a legjobban, mint például a 7-es és a 33-as, amelyek egyébként júniustól meghosszabbításra kerültek, illetve tehermentesítve lettek; a 33E-ből 133E lett, a 233E elmegy a Bosnyák térig, született egy új 7E jelzésű busz, és a 173E-t felváltotta a 107E.

A Lánchíd és a Várhegyi alagút felújítása
Kiírta a pályázatot a Főváros a Széchenyi Lánchíd és a Várhegyi alagút felújításának tervezésére, amely a budapesti hidak felújításának következő lépése lesz.

A forgalom biztonságosabbá tétele miatt a Lánchíd pályalemezeit és rozsdásodó acélszerkezetét teljesen meg kell újítani a megfelelő teherbírás érdekében, éppúgy, ahogy a hídsarukat és a láncszerkezetet is. A felújítási tervek kapcsán a fókusz a gyalogosforgalmon és a tömegközlekedésen lesz.
A munkálatok kapcsán a Várhegyi alagút is felújításra kerül: a tervek szerint megcsinálják majd az útburkolatot, a szigetelést és a  gépészeti rendszert. A tervek szerint 2014-ben kezdődnek majd a munkálatok, és 2-3 évet fognak igénybe venni. 

Gomba és térrendezés a Móriczon
A 4-es metróval kapcsolatos munkálatok fontos része a Móricz Zsigmond körtéri Gomba felújítása, illetve a környék átrendezése. Ennek kapcsán a gyalogosok, a biciklisek és a közösségi közlekedés kaptak prioritást. A változások a burkolatot és a forgalomtechnikát érintik majd elsősorban. 
Villamospályák felújítása
2013 májusától szeptemberig sok elhasznált villamospálya újul meg Budapesten. A munkálatok a 4-es és a 6-os, az 50-es, az 52-es, a 18-as, az 59-es, a 61-es és a 62-es villamosok sínpályáit érintik. Az útlezárásokról és a részletekről a BKK honlapján érdemes tájékozóni. 
5/30-as jegy
A kényelmetlen jegytömböket a nem rendszeresen utazók lecserélhetik majd az 5/30-as napijegy típusú jegytömbre, amelynek lényege, hogy egy hónapon belül 5 tetszőleges napon felhasználható. Egy-egy jegy 24 órás utazásra jogosítja fel az utast. Egy tömb ára 4550 Ft. 
FUTÁR közterületi kijelzők
Az akasztófára emlékeztető oszlopok sorra nőnek ki a földből Budapesten. Ezek nem nyilvános kivégzésre valók, hanem ők a BKK új utastájékoztató rendszere. A FUTÁR (Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer) projekt egy integrált közösségi közlekedési informatikai rendszer, amely valós idejű információkat közöl a járművek pontos helyéről és közlekedéséről, így képes lesz kiszámítani, hogy mikor ér egy adott busz a megállóba. 
Metrófejlesztések
Miközben a 4-es metró építése még mindig a szokásos tempóban halad, azért mégis vannak látványos változások a föld alatt. 
Június 4-től például már csakis Alstom metrószerelvények közlekednek az M2-es vonalon, a M3-as vonal síneit éjszakánként folyamatosan felújítják, és már a 4-es metró fehér Alstom szerelvényeire is megérkezett a típusengedély. 
Aluljárók utastájékoztatási rendszere
Mivel a budapesti aluljárók táblái már igencsak lekoptak az évek során, ezért a főváros új táblákkal próbál kedveskedni azoknak, akik információ hiányában gyakran rossz helyen mennek fel a lépcsőn. A tesztelésre az Ecseri úti megállót használták, ahol főleg pozitív vélemények érkeztek az új dizájnról, amely az idei évben fokozatosan kikerül majd a fontosabb csomópontokra. 
Beléptetőkapuk
Néhány fényév lemaradással ugyan, de Budapestre, a Corvin-negyedhez is megérkezett az első kulturált, nyugati beléptetőrendszer, ugyan egyelőre csak üzemeltetői tapasztalatok megszerzése céljából, a régi jegyek és bérletek használatával.
Ez a viszonylag nagy beruházás az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez köthető, amelynek során az összes nagy közlekedési csomópontba ilyen kapuk kerülnek – valamikor a jövőben.
Ugyanilyen 180 centis kapuk vannak egyébként Párizsban, Lyonban, Stockholmban, Barcelonában és Brüsszelben.
A tervek szerint a végleges rendszer 2014. és 2016. között épül majd ki.