A Dürer Kert talpig úriember pultosát mindenki kifogástalan modoráról, a magázásról, a “dollárról” és a majdnem mindig sikeres “Igyon még egyet!” jellegű meggyőzőerejéről ismeri. Vitathatatlan tény, hogy megérdemelte a 2012-ben kapott Gumizsiráf különdíjat, és az is biztos, hogy sokkal jobb a Jäger, ha ő tölti ki.Legújabb Budapest arcunk: Levente Úr.


WLB: Biztosan sokakban megfogalmazódott már a kérdés: Miért van maga a Dürer kert pultjában? Hogyan került oda?

Levente Úr: A vendéglátós karrierem teljesen véletlen. Iskolába jártam, nem tudom pontosan milyen régen... mondjuk 15 évvel ezelőtt, de inkább több. A szüleim sok-sok mindenben segítettek, de költőpénzt nem adtak, és nem is volt kedvem kérni, tehát el kellett menni dolgozni. Az akkori egyetlen budapesti éjjel-nappali kávézóba a Veres Pálné utcai

Art Caféban kezdtem. Ez mélyvíz volt, mert mindig sokan voltak a vendégek. Először nehéz volt, de rájöttem, hogy ezzel lehet pénzt is keresni, ha az ember bírja ezt a fajta stresszt. Közben zajlott az élet, jártam iskolába, és egyre több helyen tudtam dolgozni. Bár főiskolát, egyetemet ebben a témában nem végeztem, de ezt senki nem is követelte meg tőlem. A vendéglátásnak szerencsére viszonylag nagy részét sikerült megtapasztalni.


És mivel szerettem bulizni is, és megtanultam azt is, hogy hogyan szeretek én kiszolgálva lenni, ez meghatározta azt is, ahogy most dolgozom a Dürer Kertben. Sokan nem értik, hogy miért pont ott, de én szeretem: jó a társaság, jó főnökeim vannak, és jó az egész csapat.

WLB: És honnan jön ez a legendás úriember stílus?

Levente Úr:

Én egyszerűen ilyen vagyok. Apám így nevelt, de akkor már nem szólt bele ebbe, amikor elkezdtem vendéglátózni. Ez automatikusan jött. Láttam filmeket, meg másokat dolgozni, amiből merítettem. Ez mindig működött, és a mai napig az emberek 99,9%-ának tetszik.


Az emberek többségének a Dürerben még meglepőbb ez stílus, hiszen annak ellenére, hogy próbálják kiterjeszteni mindenféle zenei stílusra a bulikat, attól ez még egy rockosabb hely. Mégis, itt is nagyon tetszik egy 19-20 éves kiscsajnak, ha hölgyemnek szólítják. Meg nekem tényleg nagyon fontos a “vendégül látás”, mert számít, hogy jó legyen a vendégnek a buliban eltöltött idő. Ezt a stílust akár egy talponállóban is el lehet adni.


Egyébként meglepő, hogy mennyi mindent el lehet adni az embereknek, például sokan nem is tudják, hogy akarnak inni még egy Jägert, de egy kis udvariassággal és mosollyal rá lehet őket beszélni. Pedig én aztán nem vagyok egy túl csinos ember. Ezt egy hölgy talán még jobban meg tudná csinálni.
WLB: Nem megterhelő néha így viselkedni mondjuk egy nagyobb metál buliban?

Levente Úr:

De. Ez nem is kérdés. Sokszor nehéz, de a dolognak ezt az oldalát el kell viselni. Bár anno estem én is hibákba, főleg amikor már 8-10 napja ment a munka, és láttam ezeket az arcokat, és hát volt olyan, amikor engem kellett már a végére kikísérni. Én nagyon rossz vendég tudok néha lenni, de ez csakis a tömény-ivászat miatt van. Ma már nem nagyon van ilyen; de tény, hogy amennyire le tudok itatni egy embert, annyira én is be tudok rúgni. Ez a tapasztalat segít abban, hogy elviseljem azt, amikor mások így viselkednek. Egy ilyen szórakozóhelyen azért elpattanhat a húr, bár a DürerKert meglepően problémamentes.

WLB: Volt arra példa, hogy bepöccent valakire, és eltűnt az udvariaskodás?
Levente Úr:
Hogy teljesen eltűnt volna, olyan nem volt. Ez munka közben automatikusan működik. Olyan volt, hogy fizikailag közbe kellett avatkozni, de erre általában van megoldás; ezt nem igazán a pultosnak kell intézni.
Egyszer volt olyan az előző helyen, hogy kimásztam a pultból, mert láttam, hogy az ember mit csinál a nővel, és már nem volt idő arra, hogy a majré-gombot nyomkodjam. Néha ezt meg kell lépni.


Szerencsére nálunk tényleg nem nagyon van gond, mert még a porta is olyan, hogy nem keresik a bajt, hanem megoldják udvariasan

WLB: Vannak a jómodorra jó visszajelzések?

Levente Úr:

Ez minden nap megtörténik, és a főnökeim egy-két hibámat pont ezért nézték el nekem, és néha magam is meglepődök, hogy milyen jól működik, amit csinálok. Sokan úgy rendelnek már eleve italt, hogy kérnek maguknak egy kört, plusz a kolléganőmnek és nekem. Ilyenkor fogom a fejem, hogy úristen mi lesz ebből. Már nem bírom olyan jól mint ők, meg nekem a végéig képben kell lenni.


De amúgy a Gumizsiráf miatt is kapok még mindig gratulációkat, ahol jól át lettem verve, mert semmit nem is sejtettem az egészből.

WLB: És Ön szerint milyen a budapesti éjszakai élet általában?
Levente Úr:

Olyan, hogy mindenki megtalálja az ízlésének és a pénztárcájának megfelelő bulit a városban. Úgy nőnek a helyek, mint eső után a gomba - ez jó dolog. Szerintem nem véletlenül nyert az A38. Attól függetlenül, hogy nem mindenki szereti, rengetegen jönnek ide szórakozni. És sok külföldi él itt, akik szintén nagyon szeretnek eljárni. Persze vannak dolgok, amiken lehetne még változtatni, például a külföldiek lehúzása. Ez nagyon rossz reklám tud lenni. A vendéglátósok nagy része itt rá tud menni arra, hogy jó bulit csináljon. Az egészről nagyon pozitív véleményem van, de nem szabad elkényelmesedni. Szerintem az a lényeg, hogy helytől függően, azon a szinten ahol éppen vagyunk, az jó legyen, nevezzük a tevékenységet kiszolgálásnak vagy italkimérésnek.

WLB: Vannak kedvenc helyei Budapesten?

Levente Úr:

Ahol lakom, ott van egy Két Korsó nevű hely, ami nagyon jó. Aztán a Sandokan nevű hely nagyon tetszik, a két főnököt ismerem és nagyon rámennek arra, hogy jó pultosokat válasszanak. Aztán, ahol még soha nem voltam, de nagyon jókat hallottam róla az a Méter, ami akár már egy 4 fős társaságban is óriási dolog lehet. Meg még nagyon tetszik a 400, ahol ismerem a tulajt, és tudom, a konyhájuk ötös. De a Corvintető is remekül tud működni néha, mert jók a DJ-k. Amúgy a Dürert is imádom. Tetszik az is, hogy a környékről, Zuglóból sok család jár hozzánk babakocsival pingpongozni. A kerthelyiség ilyen szempontból óriási: papa sörözik, mama játszik, aztán meg este elkezdődik a buli.
WLB: És hogyan bulizik Levente Úr, ha éppen nem a Dürerben van?
Levente Úr:
Szeretek turistaként eljutni az ország különböző pontjaira. Amikor ezt megengedhetem magamnak, akkor elmegyünk egy-két helyre a feleségemmel, vagy a családdal. De nagyon szeretek a Balaton partján egy faházban egyedül ülni, mert ez a tevékenység kisimogatja azokat a ráncokat, amiket a hétköznapok felborzoltak. És imádom a tengert. Ha tehetném, akkor itt hagynék mindent, és a tengerpartra költöznék.


Azért bulizni is szeretek: jó néha lemenni egy kocsmába és nézni a focit, pedig nem is szeretem a focit. De akár egy Goa bulira is nyitott vagyok, bár ha minden nap az lenne megbolondulnék.