Burgerturnénk ötödik állomása – Marika néni, a Magic Burger, a KNRDY, illetve a Hard Rock Café után – a Gozsdu-udvarban fellelhető Spíler volt, ami állítólag olyan, mint Fülig Jimmy, csak jobb a helyesírása. Bár Rejtő Jenő sosem számolt be I. Fülig gasztroképzettségéről, az biztos, hogy a Spíler nem csupán tollbamondásban, de hamburgerben is lazán lekörözi Piszkos Fred ősi riválisát.

Egy polc Martini rendelA Spíler nyitását beharangozó cikkünkbenmár beszámoltunk az alapokról, ennek ellenére érdemes néhány szót ejteni az eklektikus, bisztrós enteriőrről. A konyha, ahogy az egy saját magát kedves figuraként jellemző helytől elvárható, nyitott, ráadásul a bejárattal szemben található; ezzel egyértelművé téve, hogy nem titkolnak semmit, és a vendég kedvére nézelődhet a színfalak mögött.

A konyha melletti pult alsó traktusát tábla-mozaik díszíti: a nyílt láng használata tilostól kezdve egészen a női divatszabóságig van itt minden, mi táblagyűjtő szem-szájnak ingere. A táblákkal tarkított pult mögötti falon annyi Martini sorakozik, hogy ezt a mennyiséget még James Bond is csak targoncával tudná rázni, nem keverni; a kézműves sör választék pedig annyira széles, hogy még a legendásan alkoholista Wágner úr sem bírná a teljes sörlapot végiginni egyetlen este alatt.Az egy helyiséggel arrébb nyújtózó pult hátterét egymásnak beszólogató képregényfigurák, lábközeli régióit gyümölcstároló műanyagrekeszek, míg az optimális fénymennyiséget villanykörte-fának is beillő létrák biztosítják. A padló nyers faléc, a fal bézs tégla és fehér csempeszórványos pirossal, a plafonról serpenyők lógnak; a kortárs enteriőr designban szinte kötelező, atmoszférateremtő feliratok pedig spílerkednek a nyelvvel és az olvasóval.Fülig Jimmy padlót fogna

És akkor a lényeg, vagyis a kóstolásnak alávetett burgerduó. Mivel eddigi tesztjeink során inkább a hagyományos húspogácsákat részesítettük előnyben, ezúttal két különlegesebb kompozíció került a tányérunkra: citrusos tonhal burger, valamint édes-csípős császárhús burger. A tálalás mindkét esetben hibátlan: a sült krumpli tárolásra használt, apró fémvödör – ami pont akkora, mint egy Hupikék Törp-jacuzzi – rögtön a kedvencünk lett.

A zsemle friss, mondjuk némi melegítés ráfért volna, hiszen így a töltelék és a tésztakeret hőmérséklete között kisebb árok tátongott. A tonhalas húspogácsa omlós, a citrus egyszerre fanyar és édes, a ropogós káposztaréteg pedig ellensúlyozza a hús omlósságát. A szalonnák non plus ultrájával, vagyis császárhússal kipárnázott versenyző is jól szerepelt, olyan volt, amilyennek gondoltuk: először édes, utóízében csípős, összességében pedig kellemes színfolt a burgerpalettán. A matrózosabb tonhalas 1480 forintba, míg a császárhúsos 1380 forintba kerül; tehát a burgerek ár-érték arányából, a kiszolgálásból, valamint a hely hangulatából kiindulva bizton állíthatjuk, hogy Fülig Jimmy orrlapító pofozkodás helyett hosszas levelezésbe bonyolódna a Spílerrel.