Aki jár az Instantba, vagy a Fogas Házba biztosan látta már Pucut. Ő az a kitetovált srác, aki folyamatosan pörög, mindenki a barátja, és a vendéglátáson kívül a Plastic Bitch zenekarban dobol. Karrierjét fisn’n chips sütéssel kezdte, de ma már ő a főnök. A Klassz pincérei és Sztyopa bácsi után, most vele beszélgettünk a budapesti éjszakáról.


WLB: A legtöbben csak úgy ismernek, hogy “Pucu”. Ez honnan jött?



Pucu: Ez egy régi sztori. Még úgy 15 évesen, játszottam egy zenekarban, és akkoriban volt egy ilyen mondás, hogy “na mi van pucu?”, ami nagyjából azt jelenti, hogy “na mi a helyzet?”. Mivel én nagyon fiatalon kerültem oda, ezért rám ragadt. Semmi szexuális vonzata nincs.

WLB:

Hogyan kerültél bele a vendéglátásba?
Pucu:

A vendéglátás nekem gyerekkori szerelem. Már a középiskolát is ilyen irányban végeztem el, és a diploma után kimentem Angliába, Brightonba. Ott kint a vendéglátózás egy könnyebb fajta munkalehetőség volt, ezért nyilván elkezdtem ezzel foglalkozni. Először fish’n chips árus voltam, aztán segédpincér, pincér, majd pultos. Mindig közel állt hozzám ez a dolog. Amikor visszaköltöztem Budapestre, akkor találkoztam a jelenlegi főnökömmel. Akkor még a Tátra utcában egy Underworld nevezetű helyen dolgoztunk együtt. Én bárpultos voltam, de később, amikor egyre több dolga lett megkért arra, hogy legyek az üzletvezetője. Nagyon jól esett, hogy megszavazta nekem a bizalmat, és ennek az együttműködésnek köszönhetően kerültem az Instantba és most a Fogasba. Úgymond az ő hátán nevelkedtem, és az ő általa adott lehetőségeket nem szúrtam el.

WLB:

Ha nem ezt csinálnád, akkor mivel foglalkoznál?

Pucu:

Ezen már sokat gondolkoztam. Ilyen szempontból én eléggé béna vagyok, mert semmilyen műszaki, vagy számítástechnikai érdekeltségem nincs, engem ezek a dolgok nem izgatnak. Nekem igazából az emberközpontúság a legfontosabb, hogy ne ugyanazzal az öt emberrel poshadjak egy irodában 20 éven keresztül, hanem legyen valami változatosság körülöttem. Így én sem égek ki. Ha bármi mást csinálnék, az is arról szólna, hogy embereket szórakoztatok, vagy ilyesmi.
Zenélnék például, bár a magyar viszonyok között nehéz lenne ebből megélni és építeni rá.WLB:

Szerinted meddig lehet vendéglátással foglalkozni?

Pucu:

Én ezt 21 éves korom óta csinálom, szóval már 10 éve, de tény, hogy az éjszaka fárasztó és megvisel. De az a lényeg, hogy az ember ne hátra, hanem előre lépkedjen. Én is elindultam valahol, segédpincérből lettem üzletvezető, de ez akkor lenne igazán sikertörténet, ha elmondhatnám, hogy van egy saját klubom. Ez a lehető legjobb végcél. Amellett már lehet saját családot is tervezni, mert így az éjszakázás mellett az nem annyira jó ötlet. Nem büntetném a családot azzal, hogy reggel érek haza büdösen, fáradtan. Ebben majd illik azért váltani később.

WLB:

Mit szeretsz a munkádban a legjobban?

Pucu:

Én az éjszakai embereket sokkal jobban szeretem, mint a reggeli villamoson utazó, lökdösődő, arrogáns, unott arcú, depresszív arcokat. Nyilván szórakozóhelyre az emberek nem a problémáikat hozzák magukkal, hanem jól akarják érezni magukat, és ettől általában nekem is jó kedvem lesz. Soha nem értettem például az egészségügyben dolgozókat, akik szomorú emberi sorsokkal találkoznak nap, mint nap. Ez biztosan rányomja a bélyegét a hangulatukra.WLB:

Mi benne a rossz?

Pucu:

Kicsit felborítja az életritmusomat olyan szempontból, hogy a párom nappali életet él, mert tanár, ezért sokkal nehezebb egy közös programot megszervezni. Amikor én felébredek, ő már a napja közepén tart. Igazából az ő toleranciájára is nagyon nagy szükség van. Sokat köszönhetek neki.

De nehéz még megküzdeni azzal is, hogy a hatóság rászállt a vendéglátásra is, hiszen még akkor is folytonos stresszhelyzetet tudnak teremteni, ha az üzletben minden rendben van. Nyilván nem lehet csak úgy élni a világban, kell a kontroll, de azért ez már kicsit fojtogató. Emellett pedig azért megvannak az éjszakában a problémák. Ugyebár az ittasemberek, akiket tolerálni kell, akik néha agresszívak, és nyilván én nem léphetek fel úgy… mindig egy lépéssel előttük kell járni. Vagy ha lopás történik esetleg, és valakinek eltűnik a telefonja, akkor arra is megoldást kell találni… ezek a dolgok feszültséget szülnek. Vannak olyan pillanatok, amiket azért nem kívánnék senkinek, például amikor úgy beszélnek veled, ahogy nem érdemled meg. De persze ezt is vállalni kell, ha hivatalos személy vagy, akkor ki kell állnod és meg kell találni mindenkivel a hangot.
WLB: Szerinted ki a jó vendéglátós?

Pucu:

Szerintem mindenképpen az, aki nem a pénzcsinálást teszi első helyre, hanem együtt él a vendégekkel, aki figyel rájuk, a szokásaikra, az éppen aktuális trendi dolgokra, és aki odafigyel mindenre. Az egész arról szól, hogy gesztusokból élünk. Örülnek neki, ha beszélgetsz velük és kedves vagy, még akkor is, ha éppen két napja nem aludtál, vagy összevesztél a pároddal és látszólag minden ellened van. Nem azért vagy itt, hogy panaszkodj, még akkor is ha ez néha nehéz. A vendéglátás arról szól, hogy a vendég megérkezik, és jól akarja érezni magát, és ezért neked mindent meg kell tenned. Meg soha nem azt kell nézni, hogy ki mennyit hagyott itt; a vendég az minden szempontból vendég, akkor is, ha csak három deci szódát ivott.

WLB:

Mi fogy a Fogas Házban a legjobban?

Pucu:

Felesben mindenképpen a pálinka és a Jager, egyébkén meg a folyó dolgok: csapolt sör és bor, mivel nagyon fröccsös nemzet vagyunk. A külföldiek inkább kísérleteznek koktélokkal.

WLB:

Mi a véleményed a budapesti éjszakai életről?
Pucu:

Azt kell mondanom, hogy nagyon jó helyen vagyunk, mert a mi éjszakaiéletünk méretarányosan nagyon jó programban is és helyekben is. Nagyon sokszor meg tudunk verni szerintem akár egy Berlint, vagy Prágát is kínálatban, mert nagyon fel vagyunk készülve mindenre.
WLB:

Mit ajánlanál egy külföldinek Budapesten?

Pucu:

Én mindenképp azt javasolnám, hogy tegyen egy nagy sétát abban a régióban, amit mi Soho-nak nevezünk. Értem ez alatt a Nagymező utcát, vagy a Kazinczyt. Persze azért a Körúton is vannak érdekes dolgok. Azt is mondanám, hogy nézzék meg a legkisebb beülős helyeket, mert néha azok a legjobbak, de igazándiból semmi konkrétat nem tanácsolnék. Szerintem ebben a városban jó eltévedni, annak ellenére, hogy van néhány hely, ahova azért nem mennék.

WLB:

Te ugyebár buliban dolgozol, mi van akkor, amikor szórakozni támad kedved?
Pucu:

Nagyon ritka, hogy elmegyek valahová, nyilván már próbálom a szabadidőmet olyan dolgoknak szentelni, ami egy másfajta időtöltés. Igyekszem olyan helyekre elmenni a párommal, vagy a barátaimmal, amik nem az éjszakához kapcsolódnak, de persze ha van egy jó koncert, vagy egy jó program, akkor arra mindenképpen elmegyek. Meg persze ott vannak a saját koncertek, amik tök változatosak. Egyébként meg már az éjszaka, a tömeg és a zaj zavar. Ha 10 évig ezt csinálod, akkor ez már nem érdekes. Sok évig ütöttem a vasat; ha szabadnapom volt, akkor is mentem, de az embert azért nagyon meg tudja enni az éjszakai élet.WLB:

Nehéz azért megállni, hogy ne állj be bulizni, ha nagyon jó a hangulat?

Pucu:

Fontos, hogy tudatosuljon az emberben, hogy én nem azért vagyok itt. Nekem van egy kötelességem. Nyilván sok barátom jár ide, beszélgetünk, alkalmanként egy-egy italt megiszom velük, de azért nagyon fontos tudni a határaidat, mert azért nem kevés emberért felelelek itt, plusz az egész estének a zavartalan lefolyásáért. Képzeld el, ha reggel 5-kor történik valami, mondjuk mentőt kell hívni... csúnya lenne, ha én akkor épp matt részeg lennék. Ez egy felelősségteljes munka és ennyi idő alatt ezt megtanulod. Nyilván van persze tanulópénz.