A Klauzál téren a ‘20-as évektől működött egy zöldséges, aminek az üzlethelyiségét a “mai fiatalok” talán inkább Volt boltként ismerik. 1956-tól a Gottfried család üzemeltette, de ez a történet inkább ott kezdődik, hogy Gottfried Juli és barátai a Kisüzemben kávézgattak nyár elején, amikor felmerült, hogy az egykori zöldséges megüresedett. Egészen progresszív koprodukció alakult ki a beszélgetés végére. Összeállt az Uliczki, szintén zöldség kötődésű család a Lumen Fotóművészeti Alapítvánnyal és Julival. Hogy mi lett ebből? Egy kistermelői, befogadó, közösségi, fotó-  és filmművészeti, átalakítható, kibérelhető, kulturális, gasztronómiai tér.

Közösségi és befogadóIgen, előző mondatunk úgy hangozhat, mintha a Hírcsárda egy aktuál kultúrpolitikai intézkedésére válaszoló kamu hír lenne, de nem az. A tér nappal zöldségesként és a Lumen Alapítvány második, a Lumen kávézó utáni kommunikációs felületeként működik. Zárás után, viszont pikk-pakk átalakítható design workshopokra, meet upokra, gasztro blogger vagy magyar chili őstermelő eladásokra alkalmas teremmé. Mindezt kifejezetten haladó, Nyugatkompatibilis enteriőrrel. A befogadóképessége 10 - 15 fő, a “coolfaktora” viszont igen magas. A tér kibérlésére pályázni lehet a Lumen oldalán, de több meghívásos alapú esemény is lesz. A “bérlőknek” kizárólag csak az ott töltött idejük rezsijét kell kifizetni, ami egy ekkora, körül-belül 40 négyzetméteres kis térnél igazán pénztárcabarát bérleti díj. Eddig három-négy projektük van kibontakozóban.

Fotóművészeti és LumenA Fotóművészeti Alapítvány, nagy örömünkre, nem a legegyszerűbb módot választotta a megjelenésre. Azon túl, hogy egy hamarosan elkészülő állványon a kiadványaikba belelapozhatunk és/vagy megvásárolhatjuk őket, nem a hagyományos ‘fotók a falon’ formában láthatjuk. Sokkal inkább nyitvatartási időn belüli mozgóképek, filmek vetítésével, fotós “közönségtalálkozókkal” és évi három nagyobb eseménnyel vesznek részt a zöldséges életében.

Szolgáltató és zöldségesA harmadik és talán legfontosabb pillér a zöldséges. Ezt az Uliczki fivérek anyukája üzemelteti nagy szakértelemmel. A fiúk adják hozzá a progresszív vonalat. Az alapkoncepció, hogy friss, hazai zöldséget és gyümölcsöt áruljanak, emellett pedig a nemzetközi konyha alapanyagait is meg lehet itt vásárolni. Azt mondják, kevés olyan kisbolt van itthon, ahol megvehetjük azt, amiért eddig mondjuk az Ázsia Bt.-be rohangáltunk az esti főzés előtt jajveszékelve. Ők is megjelennek a befogadó tér funkcióban előadással, termékbemutatókkal és kóstolókkal.

Mondhatni szentimentális, de nagy valószínűséggel működő koncepció az emberek zöldségesen keresztüli becsalogatása a fotóművészetbe, dizájnba, kortárs művészetbe és vissza. Kifejezetten okos és gazdaságos modell ez, egy nagyon menő integráció, aminek a kivitelezése, kommunikációja és arculata is szerencsére európai színvonalú lett. Valami ilyesmi lehetne a nemrég nyitott Arborétum is. Őszinte, szívből jövő marha nagy sikert kívánunk! Vagyis nem is sikert, inkább fennmaradást, most éppen az is pont elég nagy szó.