Magyaros ételek, némi csavarral, minőségi alapanyagokból, szakértelemmel elkészítve. Talán nem is kell mondani, igen, ezúttal a Bock Bisztróban jártunk. Méghozzá Budán! Nem, nem írtuk félre, a Corinthia Grand Hotel Royal aulája mellett, mostantól a Bock csapatát a 12. kerületben is megtalálhatjuk. Mondjuk az odajutásért kicsit jobban meg kell küzdeni, mint pesti testvérénél.

Patrióta bisztró Ahogy a helyszínre érkezünk, azonnal kibukik az első kérdés: miért pont itt? Hiszen a Szarvas Gábor utca nem épp Buda legfrekventáltabb részén helyezkedik el. Erre Bíró Lajos egy nagyon kézenfekvő magyarázatot ad: Budán eddig nem volt jó bisztró! Kellett egy! És persze van még egy indok – mondja mosolyogva -, hogy a budai ember igazi patrióta, ritkán megy át Pestre enni, elég, ha oda kell járnia dolgozni.

Vagyis ha Mohamed nem a hegyhez, akkor a Bock jön a budaiakhoz. Mondjuk a jelenlegi gazdasági helyzetben csak azért terjeszkedni, hogy a Duna túloldalán is jókat ehessenek az emberek, hát valljuk be, igazán szép, de a valóságtól eléggé elrugaszkodott ez a magyarázat. Igazából a Bock, amit csinál, jól csinálja, és ez ott enni akaró vendégek számán is látszik. Vagyis szükség volt még egy helyre, ahol a már megszokott minőséget kapja a kedves vendég.Rántott hús és kreativitás

Bíró Lajos ezúttal sem hazudtolta meg magát, a Bock Budában a már megszokott vonalat követik, magyaros ételek, sok bensőség, sok kis csavarral és néha meglepő kompozíciókkal. Az étlap a két étteremben szinte megegyezik, hiszen a kreatív séf is azonos: Varjú Viktor személyében. A kreativitásnak pedig sem Viktor, sem pedig Lajos nincs híján. Mindenképp pozitívuma a Bock-nak – mind a réginek, mind az újnak -, hogy a választékot nem unhatjuk meg. Az étlapon kéthetente 14 étel cserélődik, sőt ha valami elfogy, abból nem készítenek újabb adagot, inkább valami újra cserélik.

Persze vannak favoritok, amik megunhatatlanok. Valamiért ilyen a magyaroknak a rántott hús. Mondjuk, ezt talán nem is kell megmagyarázni. Van, ami egyszerűen jó. A rántott hús ilyen! De ne feledkezzünk meg az étterem emblematikus ételéről, az ökörpofáról sem, ami manapság igencsak elterjedt és kedveltté vált!Valami régi, valami új

A megszokotthoz képest azért valami újdonságot hoz a budai Bock: egyrészt egy hatalmas teraszt - ami nem mellesleg egy kellemes budai környezetben van elhelyezve -, másrészt tematikus napokat. Péntekenként nyárson sütésre, szombatonként 13 és 17 óra között halsütésre készülhetünk, ahol pisztráng kerül terítékre minden mennyiségben. Vasárnap pedig igazi monarchiabeli ételeket szolgálnak fel 12 és 17 óra között. Találhatunk az étlapon Sertésszűz brassóit hagyományosan, tyúkhúslevest, valamint kakas- és a gidapörköltet némi rafinériával megbolondítva.Halevés? Gyerekjáték!

Amit mindenképp érdemes kipróbálni: a vasárnapi „retro” ebéd keretében felszolgált kakaspörkölt vagy a szombati pisztráng ételek egyike. Ez utóbbi esetében ne lepődjünk meg, ha Bíró Lajos az asztalunkhoz lép, kiveszi a kezünkből a villát és megmutatja, hogy kell helyesen, és mindenekelőtt egyszerűen megenni a szálkáktól hemzsegő finomságot. Tehát pisztrángra és mindenféle belsőségre, azaz kalandra fel!