Az egy főre jutó koffein mennyisége valószínű még sosem volt ekkora a Hotel Corinthiában. Az ország legjobb baristái gyűltek össze a Kreatív Kávéfórum elnevezésű rendezvényen, hogy a kávékészítés különböző területein mérjék össze kreativitásukat, pontosságukat, sőt még az ízlelőbimbóik precizitását is. A nyolcadik Országos Barista Bajnokságon hat kategóriában dől el március 13-án és 14-én, hogy ki képviseli majd Magyarországot a bécsi világbajnokságon júniusban.

A mai nap a Magyar Cup Tasting Bajnokság 2012 versennyel indult.

Nyolc kávékóstoló állt az asztalok mögé kanállal a kezében. Előttük nyolcszor három csésze. A cél pedig a következő volt: a lehető legrövidebb idő alatt eldönteni, hogy a hármassával kihelyezett kávék közül melyik a kakukktojás. Persze a szervezők gondosan ügyeltek arra, hogy minél jobban megkavarják az ízlelők érzékeit, így szinte minden versenyző kitöltötte a rendelkezésre álló nyolc percet. Egy kis kavarodás is becsúszott, a versenyszám első körében Hajdú Péter csészéit összekeverték, így neki újra végig kellett kóstolnia a huszonnégy csésze kávét.Persze nem csak a bajnokságról szólt a Kreatív Kávéfórum. A rendezvény azon termében, ahol a versenyt is bonyolították, különböző olasz kávékat, azok közül is a prémium kategóriába sorolhatóakat kóstolhatták meg a látogatók. Többek között az Illy, a száz éves múltra visszatekintő Goppion, vagy éppen a Semiramis Café utánozhtatlan aromájú kávéit ízlelhették meg. A világhírű Monin szirup hazai forgalmazója majd száz féle ízű sziruppal és gyümölcspürével készült, melyek mind kávékban, mind pedig turmixokban és shakekban tökéletes ízfokozókként használhatók.

Mindemellett a kiállítás másik termében a Matheus pálinkaház eperfa hordóban érlelt párlatait, vagy például a még fiatal, de korához képest már számtalan díjat bezsebelt Schiszler Pálinkafőzde tizennégy fajta pálinkáját lehetett kipróbálni. Ha kávézó, akkor persze párosul hozzá sütemény és más édesség is. Kóstolót kaptak a látogatók három fajta macaronból, a FLOQ, négy ízben készített vajaskekszeiből. Sőt! Ahogy a Mennyei Édesség standjánál fogalmaztak – Lehet bűnözni bűntudat nélkül – hiszen a csakis magvakból és aszalt gyümölcsökből készített finomságok liszt- és tejérzékenyek, illetve cukorbetegek által is fogyaszthatók.Holnapi nap még több program várja a kávé művészet iránt érdeklődőket. Reggel fél tízkor rendezik meg a királykategória versenyét, azaz a Barista versenyt. Miért is ez a legrangosabb? Csak pár szóban: harminchét oldalas versenyszabályzat szól róla és összesen tizenhat kávékülönlegességet kell elkészíteniük a nevezőknek tizenöt perc alatt. Látható lesz még Latte Art, azaz a tejkrémöntés művészete, amikor is a baristák igyekeznek majd a krémhabba rajzolni és/vagy önteni a Parlamentet vagy éppen egy pávát. A Coffee In Good Spirits versenyszámban ír kávékülönlegességek készülnek, a Gerilla Art szekcióban pedig bármilyen formában felszolgálhatják a kávékat a versenyzők.. A Barista Cornerben előadások sora és persze megannyi kávé és íz vár mindenkit!