Kinek mi jut eszébe a papírpohárról? Mondjuk a kávé? És a street foodról? A hamburger, netán a gyros? Na most mindezt felejtsük el, és ismerjük meg LEVES Zolit és Ádámot.

LEVES. pohárban, elvitelre

Hiszen a két fiatal srác másra asszociált a papírrpohár és az utcai étkezés kapcsán. Új-Zéland és számos távoli vidék meglátogatása után úgy gondolták legyen inkább nálunk, Magyarországon is: leves, elvitelre, papírpohárban! A páros ötlete olyannyira bejött, hogy augusztusi nyitás óta éjt nappalá téve csak levest főznek, és kiszolgálnak, hiszen kígyózó sorok állnak a nem mindennapi étkezde előtt.

A test a tápláló ízeknek, a lélek a vidám kiszolgálásnak, a pénztárca pedig a megfizethető belvárosi áraknak örülhet.

LEVESt az utcára!

Augusztus közepén, egy berlini virslist követően nyitott meg a Vámház körút 14. szám alatt a LEVES. 12 négyzetméter az emeleten, plusz 12 négyzetméter a kiszolgáló lenti részen: ekkora területen folyik a leves biznisz. A krétatábla és egyedi betűtípussal készült feliratok mind-mind a design szeretetről árulkodnak, csak úgy, mint a hely előtt álló bicikli, amelyen a levesek nevei olvashatóak. Az egyen szürke pulcsin is a márkanév virít, amely bár picit hajaz a "Levis" szócskára, elmondásuk szerint nem szándékolt a hasonlóság.

Mi megy a levesbe?

Az utcai étkezést lehet szeretni meg nem szeretni, lehet nagyon rosszul és jól csinálni. Az tény, hogy nagyvárosok kötelező tartozékai, ám itthon gyerekcipőben jár még a dolog. A LEVESes fiúk törekvése, hogy egyszerű, mégis minőségi, barátságos és megfizethető módon kínáljanak ennivalót poharaikban. És hogy mit kell tudni a kínálatról? 30-35 fajta leves típus közül kerül ki a napi 4-5-6 darab, amelyből választani lehet. A receptek a világ különböző szegleteiről származnak, és persze módosulnak is. A levesekhez a feltéteken túl, pirított baguetteket is kérhetünk. A kis menü, amely a levesen túl egy fél szendvicset tartalmaz 790 forint, az egész kiflis nagy, pedig 990 forint. De ezek nem ám uncsi, sonka-sajt szendvicsek! A naponta frissülő kínálatról a krétatáblára írt infok alapján tájékozódhatunk.

Kik eszik a LEVES.t?

A LEVESbe nagyjából napi 300-an néznek be egy gyors hörpintésre. 90-95%-uk lány – pedig már egy a fiúkhoz hasonlóan mosolygós, nagyon csinos felszolgálólány is csatlakozott a személyzethez. Ádám viccesen meg is jegyzi, hogy azon kivül, hogy a lányok jobban szeretik a levest, az sem elhanyagolható, hogy Zolinak különösen szeretik a csinos hátsóját a lányok. A közelben lévő egyetemek hallgatói adják a vendégek legalább 50%-át, és sokan járnak ide a környező irodákból; magyarok és külföldiek egyaránt.

A fiúk már tervezik a következő LEVES. megnyitását, de ezt a helyet is nyolc hónapig tartott megszerezni. Főként, hogy minél jobb helyen a Deák téren vagy esetleg a Móricz környékén szeretnének üzletet. A megfelelő csapat összeállítása pedig talán még ennél is nehezebb feladat lesz. „Igazából még egy minket szeretnénk!”- mondja az egyik tulajdonos, ami nyilván nem egyszerű feladat. Ugyanakkor még a Vámház körúti helyet is szeretnék csinosítgatni; van még, amire heti hat és fél nap munkaidőben sem jutott idő. Képek a falra, új bejárati ajtó, az utcai étkezés eszméjét megragadó kisfilm - hogy csak párat említsünk a fiúk to do listjéről. A lelkesedés töretlen, mi pedig drukkolunk, hogy a gyros fogyasztás Magyarországon se állítsa meg az utcán étkezők fantáziáját. Fogyjon inkább sok-sok leves!