A legfontosabb repülőtér, ahonnan a legtöbb európai ország mellett el lehet jutni Afrikába, Ázsiába, a Közel-Keletre és Észak-Amerikába. A belvárostól 16 kilométerre délkeletre található, az Üllői, majd a reptérre vezető gyorsforgalmi úton közelíthető meg.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret három terminálra osztották. Az 1-es terminál az európai desztinációjú fapados légitársaságok érkezését és indulását szolgálja ki, a 2A az európai és a Schengeni határon belüli desztinációkra indít járatot, a 2B kizárólag a Schengeni egyezményen kívüli országokba indít és fogad járatokat. 2011. márciusában átadták a 2A és 2B szomszédságában a Sky Court névre hallgató minden igényt kielégítő utasváró terminálépületet, melynek létrehozásával kényelmesebbé és gyorsabbá válik az utazás. Fontos megemlítenünk, hogy az 1-es terminál kb. 10 km-re található a egymás mellett álló 2A és 2B-től. A terminálok között önköltséges transzfer vehető igénybe. Budapesti átszállás esetén érdemes pontosan tájékozódni a terminálokról, és az azok közötti utazási időről.

Indulás előtt a honlapjukon jutsz hozzá a járatodat érintő fontos információkhoz.

Transzfer taxivalA reptér környékén taxik egész hada sorakoztatja fel flottáját, de csak egy cég, a Fő Taxi jogosult a reptéri taxiállomások használatára. A Fő Taxi zóna-alapú, fix áras rendszerben működik, így igazán könnyű kiszámítani, hogy mennyit kell pontosan fizetned az utazásért. Ebben a rendszerben Budapestet 4 zónára osztották, az 1–2-es zóna, (a pesti oldal és a belváros) 3300 és 5100 Ft, a 3–4-es zóna (Észak-pest és Buda) 5300 illetve 5700 forintba kerül.Transzfer tömegközlekedésselHa a tömegközlekedést szeretnéd igénybe venni, az alábbiak a lehetőségeid: utazhatsz vonattal, vagy választhatod a busz-metró kombinációt.

A repülőtéri vasútállomást az 1-es terminállal szemben találod (gyaloghíd vezet át), a vonatok átlagosan 15 percenként indulnak, és 20 perc alatt érkeznek a Nyugati pályaudvarra. A jegyet az állomáson vásárolhatod meg 365 Ft-ért.
A pontos menetrendet megtalálod itt.
A 2A és 2B terminálokról sokkal egyszerűbb buszra szállni. A 200E jelű busz negyed óra alatt a Kőbánya-Kispest metróállomásra ér. A buszok 15 percenként indulnak a 2-es termináltól, de az 1-es terminálnál is megállnak, így a busz minden terminálhoz megfelelő alternatíva. A buszra 320 forintért kell vonaljegyet váltani, ezt megteheted a reptéren.

A pontos menetrendet megtalálod itt.

Transzfer repülőtéri ingajárattalA Budapest Airport Minibusz reptéri ingajárat szolgáltatása egyszerre 11 utast tud elvinni a város bármely pontjára. A jegyeket a repülőtéren, az Airport Minibusz pultjánál tudod megvenni.

A Repülőtéri Expressz Autóbuszjárat (REA, AER) 30 percenként indítja járatait a Ferihegy 1, 2A, B-ről a Roosevelt térig, hét fontosabb belvárosi megállót beiktatva. A menetjegy ára 1400 Ft vagy 5 €.Egyéb közeli repülőterek Nincs gond akkor sem, ha nem találtál úticélodnak megfelelő járatot. Bécs és Pozsony repterei mindössze néhány órányira fekszenek Budapesttől – valahol biztosan megtalálod a számodra legkényelmesebb megoldást.
Flughafen Wienwww.viennaairport.com Letisko Bratislavahttp://www.airportbratislava.sk