Budapesti tetkókörkép

A tetoválás története szinte egyidős az emberével. Ahogy régen, úgy ma is a megkülönböztetésre, kitűnésre vagy éppen önmagunk kifejezésére használjuk. Rengetegen hordják ezt a fajta "ékszert", azt azonban biztosan nem gondoltátok, hogy kis hazánk igencsak élenjárónak számít, hiszen Európában példaértékű a magyar tetoválók művészete és szaktudása. Évente nem egy nemzetközi szintű exponak adunk otthont, de külföldi tetoválók is gyakran látogatnak hazánkba. Mi sem igazolja állításunkat jobban, hogy az interjúalanyainkhoz való bekerülésre szinte kivétel nélkül hónapokat kell várni, valamint az, hogy egytől-egyig egyetértettek abban: a tetoválás számukra nem elsősorban munka, hanem kikapcsolódás, művészet. Íme tehát a budapesti tetováló szcéna krémje - a teljesség igénye nélkül.

Először a BonczTattoo Liliom utcai hangulatos üzletébe látogattunk el. A helyiség keleties hangulatát Buddha-díszek erősítették, a falakról azonban hiányoztak a „büszkeségek”, azaz az elkészült művek fotói. A válaszokból kiderül, miért.

WLB: Hogyan kerültél a tű közelébe?

Boncz Imi: Először festéssel foglalkoztam, soha nem érdekelt igazán a tetoválás. Egy akkori ismerősöm és barátom ajánlotta, hogy elmehetnék tetoválni, de még ekkor sem izgatott különösebben. ’96 óta tanulok, és úgy gondolom, hogy ez a folyamat soha nem állhat meg, ezért is járok gyakran más művészekhez vagy éppen külföldre világot látni. Persze ma már nem is tudom elképzelni tetoválás nélkül az életemet, ez az, ami igazán kikapcsol.

WLB: Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Boncz Imi: Nem tudok kiemelni egyet sem, ezért nem láthattok a falakon elkészült tetoválásokat sem. Mind egyedi, különleges darab, mindegyiknek megvan a maga története. Ezért is nem teszek a vendégek elé fotóalbumot, mert nem azt akarom, hogy onnan rábökjön egyre, hanem azt, hogy tényleg az legyen, amit ő akar, ami hozzá közel áll.

WLB: Mi volt eddig a legfurcsább kérés a munkád során?

Boncz Imi: Sok érdekes tetkót csináltam már, furcsa mintákkal, ábrákkal. A legemlékezetesebb azonban az volt, mikor a páciens a két hónaljára kért két hatalmas virágot. Tudni kell, hogy ott rettenetesen érzékeny a bőr. Akkor én is megkérdeztem tőle, hogy minden rendben van-e odabent.

Következő állomásunk a Nagymező utcai Tyutyu Tattoo volt, ahol Tyutyuval beszélgettünk.

WLB: Mesélj egy kicsit arról, hogyan került az életedbe a tetoválás!

Tyutyu: Kiskorom óta gyűjtöttem – az akkor még csak idegen nyelven kapható – tetkós magazinokat, ezeket bújva és mellette folyamatosan rajzolva döntöttem el, hogy én ezzel akarok foglalkozni, és soha nem akarok olyan ronda börtöntetkókat készíteni, mint amik ezekben az újságokban voltak. Most már 9 éve varrok.

WLB: Van valami, amire igazán büszke vagy?

Tyutyu: Például a Kristóf (szintén az üzletben dolgozó kolléga – a szerk.) kezén lévő halra. De igazából egy tetováló ritkán lehet elégedett az elkészült művel, így tartható fenn a folyamatos tanulás. Erről persze a vendégnek nem feltétlen kell tudnia, hogy néha úgy érezzük; valami sikerülhetett volna jobban is...

WLB: Volt már, aki rettentő furcsa kéréssel állt elő?

Tyutyu: Persze, mindig vannak. Legutóbb például egy 69 éves spanyol nagyi csináltatta meg az első tetoválását nálunk. De előfordult már „Zoltán” feliratot kérő egész skót rögbicsapat vagy egy szimpla takarásnak induló, szinte egész testes varrást kérő hölgy is.

Végül pedig Sárközi Zsoltot, a Dark Art alapítóját kerestük meg, akinek szalonja a magyar stílus bölcsőjével egyenlő.

WLB: Mióta tetoválsz?

Sárközi Zsolt: 20 éve tetoválok. Mondhatni véletlenül került az életembe. Először én magam akartam tetováltatni, amiből akkor nem lett semmi. Végül csak miután elkezdtem tetoválni, 8 évre rá lett meg az első saját varrásom. Számomra az a legfontosabb, hogy amit csinálok, annak ne legyen munka szaga, fontos az egyediség, ezért is van, hogy nem varrok olyat, ami nekem nem tetszik.

WLB: Van saját stílusod a tetoválásban? Mire vagy a legbüszkébb?

Sárközi Zsolt: Ha saját stílusom kifejezetten nem is, de kedvencem biztosan van, ez pedig az úgynevezett realista fantasy. Amit fontos megemlítenem még, hogy nekünk, magyaroknak van egy stílusa. Ennek a lényege, hogy nemcsak egyfajta tetováláshoz értünk, hanem több stílusban is otthonosan mozgunk. Ez rettentő nehéz, de végül ez lehet a fegyverünk is.

Egy munkát talán nem tudok kiemelni, amire büszke lennék, de mondjuk, ha máson viszontlátom a saját terveimet vagy elkészült művek másolatait, azért az furcsa, de jól tud esni.

WLB: Eddigi legfurcsább kérés?

Sárközi Zsolt: Egyszer egy srác egy halotti maszkot akart az egész arcára tetováltatni. Őt el is küldtem. Egyébként én megalkottam az első vonal törvényét. Ez lényegében azt jelenti, hogy akkor válok igazán elkötelezetté, ha meghúzom az első vonalat a vendégen. Addig, ha ő is bármikor változtathat, meggondolhatja magát, én miért ne tehetném?

WLB: Mit gondolsz a tetoválás jövőjéről?

Sárközi Zsolt: Az emberekbe bele van kódolva az ősi ösztön az átalakításra, ezért nem véletlen, hogy ma már az emberek közel 70%-ának van tetoválása. Nem mellesleg pedig a tetoválás az egyetlen olyan művészeti ág, ahol megmaradt a tisztelet, ezért is olyan, mintha egy nagy család lennénk. Én nem félek, hogy a tetoválás csak úgy eltűnik.