Harcsa Veronika Quartet

2012. 02. 21.

Saját kvartettjét 2005-ben alapította. A sztenderdek magával ragadó előadása után mára saját szerzemények is a repertoárra kerültek, nem is akármilyen fogadtatással.

2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén, de korábban a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója is volt. 2005-ben alapította saját jazz zenekarát, mellyel még ugyanabban az évben elkészítették Speak Low című, jazz standardeket feldolgozó lemezüket. A Speak Low 2007 júliusában jelent meg Japánban a Nature Bliss kiadónál, és megjelenésekor rögtön a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának élére ugrott. Számos jazz szereplésén kívül kortárs művészeti, alternatív és elektronikus zenei produkciók aktív résztvevője. Énekelt az Off Társulatkét kortárs táncos koreográfiájában: a Fészek és a Szomjas vagyok című előadásokban. Az Erik Sumo Band énekesnője volt. Puskás Tamás rendezésében a Centrál Színház Shakespeare, A velencei kalmár című előadásának zeneszerzője, zenekarával az előadások élő kísérője. Vendégként olyan zenekarokkal dolgozik együtt, mint a Nicola Conte Jazz Combo, a Thomas Siffling Trio, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Korai Öröm, Freestyle Chamber Orchestra, a Budapest Jazz Orchestra, a Fugato Orchestra és a Colorstar. Különféle zenei fesztiválok résztvevőjeként fellépett már szerte a világon. A 2007-es Budapest Fringe Fesztiválon elnyerte „A Fringe legjobb hangja” díjat. A 2009-es Fonogram díjátadón az év jazz-albuma a You Don't Know It's You lett. 2010-ben a frissen megalakult Bin-Jip együttes énekesnője lett.

 

 

  • Mit? Harcsa Veronika Quartet
  • Mikor? 2012. február 21. kedd 21:00
  • Hol? Budapest Jazz Club, 1088 Budapest Múzeum utca 7.
  • Mennyi? 1600 Ft / diák 1200 Ft

 

wikipedia.hu

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!

Nemrégiben megtekintett