Mit csináljunk napközben a Szigeten?

2011. 08. 12.

A Sziget második napján nyakunkba vettük a fesztivált, és megnéztük, hogyan tudja eltölteni idejét a szigetlakó délután, még jóval a koncertek kezdése előtt, másnaposan, fáradtan, jókedvűen és bohókásan.

Tettünk egy gyors kört, ahol nyugtáztuk mely helyek maradtak a régi helyükön, és melyek alakultak át, mint például a meduza új jellegtelen party arénához hasonló sátra, illetve a Magic Mirror-ból is eltűnt a színházas, revüs berendezés. Sajnos néhány régi klasszikus hely el is tűnt, mint például a legendás afterparty helyszín, a Dalmát a Világzenei Nagyszínpadnál (helyette a Hello Wood nevű fenyő- és papír hulladékokból készült fainstallációkat lehet megcsodálni), vagy a kiváló estet megalapozó HVG bár sincs már a régi helyén a gumikerék üléseivel. De nem is csüggedtünk, mert a Szigetre belépve újra meghatott minket az a különös, csak ott uralkodó hangulat, amit kihagyhatatlan minden évben megtapasztalni.

 

A Reggae Színpad és Világfalunál minden a régi, itt nem érezhető az idő múlása; ugyanazok a szereplők ugyanazzal a könyeddsléggel heverésznek vagy táncolgatnak a fűben. Szemügyre vettük a első McDonald’s boxát is, hiszen mérete tényleg ekkorára korlátozódott. Szerencsére. Nem volt nehéz megtalálni, mert a meki szag már jócskán keringett a levegőben. És hova máshova került volna, mint a party aréna közelébe. A John Lenon körúton végigsétálva a szokásos árusokkal találkoztunk, akik minden évben próbálják eladni a katonai holmikat, a használtruhákat, party kellékeket, ékszereket több kevesebb sikerrel.

 

Bizakodóan léptünk a Hungarikum faluba, ahol idén a tavalyi aratás és tavalyelőtti lakodalom után a szüret volt a fő téma. A falu létrehozásával a főváros közepére varázsolták a magyar vidéket jellegzetes

utcafrontjaikkal, hagyományaikkal, mindennapi tevékenységeikkel. A Balassi Intézet munkatársai lelkes külföldieknek nyújtanak magyar nyelvleckéket, mi is tanúi lehettünk épp a pohár szó megtanulásának. Az állandó programok közé tartozik a szüreti felvonulás és bál, valamint a kézműves mesterségek bemutatása, madárijesztő- és konytkészítés. A borfaluban pedig sorra bemutatják a magyar vidék borait kiváló fröccsökkel. Közben megtapasztaltuk a modern házibuli –hangulatot is 3 elegáns angol fickó, a The Sneakers előadásában, akik hol itt, hol ott bukkannnak fel a szigeten egy nagybőgővel dobbal és gitárral. Megnéztük az Erzsébet térről átköltözött WAMP-ot, ahol látványos party-kellékekkel fotózkodtunk, de sajnos ettől többet nem nyújt a hungarikummá vált vásár. Az árusok száma csekély, nem sikerült áthozni és bemutatni milyen is az igazi WAMP hangulat.

 

De a Múzeumi Negyed annál kecsegtetetőbb lehetne. A kissé eldugott helyszín nem könnyíti meg a kultúra képviselőinek dolgát, és sajnos a vendégcsalogatásban sem mindig jeleskednek, illetve a standok berendezései alapján nem igazán jött át nekünk, milyen érdekes foglalkozásokkal várnak is itt minket. Pedig a programfüzetben igazán érdekes célpontként írnak magukról a helyszínek. Képviseltetve van az összes nagy fővárosi és néhány vidéki múzeum. Mi rögtön leragadtunk a Mai Manó Ház Budapest Pozitív című kiállításához kapcs

olódó bemutatónál. Megnézhettük, hogy a fényképezés történetének kezdetén hogyan készült el a portré egy hatalmas, kerekeken gördülő fényképezőképpel. A gép belsejében végigkísérhettünk minden fázist az optikai leképezéstől a film előhívásán keresztül a papírkópia elkészültéig. Nagy meglepetésünkre a Békés Megyei Mukácsy Múzeum sátrában időztünk a legjbban. Kiratktunk egy hatalmas Munkácsy-festmény alapján készült puzzlet, melyet jutalmaztak is. Egy saját Munkácsy-festmény létrehozására nem vállalkoztunk, de a segítőkész és lelkes kollégák  bemutatták nekünk a népi logikai játékokat, ahol jókat nevettünk ügyetlenségünkön. A Magyar Nemzeti Múzeum már most elkezdte ráhangolni az érdeklődőket a nagyszabású őszi André Kertész kiállításra. A Ludwig Múzeumnál különleges absztrakt és figurális kompozíciót készíthetnek az érdeklődők, melyet különböző fényforrások hatására vizuálisan átértelmeznek. A Szépművészeti Múzeum sátrában az Art on Lake produkció bemutatása mellett hozzott és az ott megtalálható alapanyagokból lehet műalkotásokat készíteni, melyet ott is lehet hagyni, vagy el is lehet vinni. Ezekből érdekes csodák születtek. A Kelet-Európa Vurstli egy kedvelt és érdekes célpot mindazok számára akik a múlt közösségi játékaiban szeretnének elmerülni. Mint már korábban olvashattátok a Vidámpark is itt képviselteti magát a mesecsónakokkal, korabeli horgász játékkal, célbadobálóval…stb.

 

A főváros pedig egy igazán ötletes standdal jelenik meg, ahol az érdeklődők játék közben ismerhetik meg a

 

Budapest nevezetességeit. Végre úgy néz ki, hogy eljött az idő, hogy a Szigetmár nem egy szükséges teherként jelenik meg a fővárosban, hanem valóban érezzük és elfogadjuk jótékony hatásait.

 

Szóval ez napközben a Sziget, programok minden téren, minden mennyiségben, azonban még hátramaradt a Fidelio Octopus Összművészeti Helyszín, a Színház- és Tánc Színpad , az Olvasóliget és számos egyéb hely meg

látogatása, melyre az elkövetkezendő napokban igyekszünk sort keríteni és beszámolni.

Fotógaléria

még több kép
Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!

Nemrégiben megtekintett