Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

A Hotel President sokáig helikopterleszállójáról volt híres, de a 8. emeleti tető most májusban új funkciót kapott. És véleményünk szerint ezzel nagyon jól járt, hiszen a magángéppel közlekedő elit helyett most bárki felsétálhat ide, hogy belebámuljon a naplementébe egy pohár boron keresztül. Közben pedig rácsodálkozhat a Magyar Államkincstár szecessziós stílusú cserepeire és a Parlament 96 méter magasan lévő kupolájára. A tetőterasznak külön étlapja van, de ezzel együtt megújult az étterem és kávézó, lehet például ebédmenüzni is.

Hotel President Budapest

1054 Budapest, Hold utca 3-5.
+36 1 510 3400

A Hotel President a Hold utca elegáns szállodája, amivel már eddig is sokat foglalkoztunk, ha a luxus vagy a legszebb budapesti panoráma került szóba. Most viszont azért látogattunk el a szeptembertől az új tulajdonos igazgatásában működő, palotaszámba menő épületbe, hogy a nemrég kialakított Intermezzo Roof Terrace-t és a megújult kávézó-éttermet nézzük meg. Tavaly októbertől új F&B vezetővel, Nehéz Tamással és idén júniustól új cheffel, Bennó Lászlóval dolgoznak, akik fiatalos, színes változást hoztak tető alá – és fölé.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Az első és legfontosabb dolog, amit megtudtunk, hogy a szolgáltatások bárki számára elérhetőek. És ezalatt nemcsak azt értjük, hogy bárki felsétálhat (vagy inkább felliftezhet) a 8. emeleti étterem-bárba, hanem azt is, hogy az itt kapható ételek és italok árát nem elnöki léptekkel szabták. A tetőteraszon falatozhatunk friss és illatos hamburgert (4490 Ft), tengeri süllőt (5490 ft) vagy épp Rib-eye steaket (6990 Ft), de akár egy paleo brownie (1490 Ft) mellé is letelepedhetünk. Mindeközben pedig elmerülhetünk a látványban, és mivel délután 17:00-tól este 23:00-ig tart nyitva a hely, naplementés romantikázásokat is lehet ide tervezni. Érkezéskor a teendő annyi, hogy a recepción bejelentjük szándékunkat, és aztán egy liftes átszállással egyenesen a napos placcon lyukadunk ki.

A lenti étterem egy alapos enteriőrfrissítést és új étlapot kapott, és ami talán a legnagyobb pozitívum: ebédmenüzni is lehet jönni hétfőtől péntekig. Ezt ráadásul nagyon kedvező áron tehetjük: 2 fogást például 1490 Ft-ért ehetünk, de van még 3 és 4 fogásos opció is, és nagyon finom epres limonádé. Amúgy itt alapvetően à la carte rendelhetjük a fogásokat, amiket akár az utcán elnyúló teraszon is elfogyaszthatunk. Attól függetlenül, hogy a lenti vagy fenti étterembe jönnénk el, érdemes asztalt foglalni.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

A szállodában találunk wellnessrészleget is, ami szintén nyitott betérő vendégek számára is. Ez a rész kicsi, mégis mindene van: reggel 7 és este 8 között jöhetünk úszni, szaunázni, jakuzzizni, de kondizni is. A napijegy 2800 Ft-ba kerül, de emellett masszázsra is be lehet fizetni. A szállodában gyakran tartanak rendezvényeket is: volt már esküvő a tetőn, de különféle meetingek és konferenciák számára is nagyon jó opciókat kínálnak.

A Hotel President tehát fiatalos lendülettel indult neki az évnek, ami a mi tesztünkön nagyon jól szerepelt. A tetőterasz könnyen nyári bázissá válhat, főleg, mert különféle események is szerveződnek majd itt. Július 21-én a Zoltán 18-cal összefogva készül majd itt 6 fogásos menü, augusztus 20-án pedig közös tűzijátéknézés, büfé vacsora és élő zene lesz a program.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!