Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Élmény és kultúra - Cikkek

Recirquel – budapesti újcirkusz a világhírnév felé

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest

2016. április 15., péntek — Zacsek Ágnes

2012 augusztusában több újságíró közölt cikket egy új francia cirkuszi társulatról, akik hatalmas sikert arattak a Sziget Fesztivál ideiglenes színpadán. Hamar kiderült, hogy nem franciákról, hanem egy még ismeretlen budapesti társulatról van szó, amely rövid idő alatt meghonosította Magyarországon az újcirkusz műfaját, ötvözve a kortárs művészeteket és a cirkusz hagyományait, ezzel egy teljesen profi és szórakoztató szeletét adva a hazai kultúrának. A Vági Bence által vezetett társulat azóta már a világot járja.

Vági Bence kemény tanulással és tudatos munkával, a világot megismerve lett birtokosa annak a tudásnak és tapasztalatnak, ami a profizmushoz segítette, majd megalapította társulatát, mely szinte a családja. Úgy tanítja artistáit, hogy majd továbbvigyék a cirkusz minden területének hagyományát, legyen szó a gépészeti részről, a művészeti önkifejezésről vagy a tradíciókról. Másfél hónapos párizsi vendégszereplés után nemrég tértek haza Kolumbiából. A Meztelen Bohóc című előadás előtt beszélgettünk a Müpa öltözőjében a társulat alapítójával, Vági Bencével, két artistával, Herczeg Richárddal és Veress Zsanettel, valamint a bohócot alakító Egyed Brigittával, a cirkusz világáról és hagyományáról, a közönség jelentőségéről és Budapestről.

Vági Bence – rendező-koreográfus, társulatalapító

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest (Vági Bence)

We Love Budapest: Mit lehet tudni a te táncos és koreográfus múltadról, gyerekkorodról? Mi juttatott el odáig, hogy megalapítsd a társulatot? 

Vági Bence: Liverpoolba jártam a The Liverpool Institute for Performing Arts-ba, melyet Sir Paul McCartney alapított. Itt nemcsak előadóművészeket képeznek, hanem olyan kreatív embereket is, akik produkciókat hoznak létre. Engem pedig ez már akkor is nagyon vonzott, mert nem csak azt akartam megtanulni, hogy hogyan nyújtsam ki a lábam. Kiskoromban a Pina Bausch-féle Wuppertal gyerekbalett osztályában táncoltam. Éltem Brüsszelben, utána Portugáliában dolgoztam, de Budapestre hívtak munkákra, úgyhogy sokat ingáztam. Majd dolgoztam Kijevben, Moszkvában, sokfelé voltam, de mindig itt volt a bázisom. Nagyon szeretek itt élni, nagy és összetartó családom van, ezért is kötődöm ennyire a városhoz.

WLB: Mik voltak az álmaid, és hogyan jött képbe a cirkusz?

Bence: Hogy legyen egy olyan társulatom, akivel bejárhatom a világot. Ezt az álmot soha nem adtam fel, és hát... (nevet) november óta 5-6 napot voltam csak itthon, szóval most már tényleg járjuk a világot. Mikor 18 éves lettem, tudtam, hogy szeretnék külföldön táncot, színházat tanulni. Úgy éreztem, hogy annak, ami érdekel, itthon nincs meg az a régi kultúrája. Az volt a célom, hogy kint megtanuljam, és itthon meghonosítsam. Kiskoromban nagyon sokat vitt a nagymamám a Fővárosi Nagycirkuszba, kívülről fújtam a programot. A másik kapcsolódási pont, hogy mindig nagyon szerettem az eszközökkel való táncolást. A harmadik oka, hogy a varieték és kabarék világával sokat foglalkoztam. A varietékben pedig nagyon erősen integrálva volt a cirkusz vagy az artistaművészet. Észrevettem, hogy ezt az összes előadásomban én is kódoltam: voltak benne cirkuszjelenetek, vagy olyan zene, groteszkség, ami a cirkuszra utalt. Majd megjelent a bohóc is, de akkor én még artisták helyett táncosokkal végrehajtattam azt, amit akartam. Skóciában a Fringe fesztiválon sok újcirkuszos előadást néztem meg, és akkor jöttem rá: úristen, ez pont az, amire én vágyom. Így jött az ötlet, hogy milyen jó lenne magyar artistákkal egy produkciót csinálni.

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest (Lakatos Leonetta)

WLB: A tavaszi fesztiválon is lépett fel újcirkusz, bár nem budapesti, hanem egy külföldi társulat. Róluk mit kell tudni?

Bence: Segítek a Müpának a programok kiválasztásában, és meghívtunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválra egy montreáli csapatot, a Les 7 doigts de la main-t, akik az élvonal élvonalához tartoznak és kiváló artistákkal dolgoznak. Legalább hat show-juk van, és azokkal járják a világot. Nagy öröm, hogy most az egyik előadásukat, a Cuisine & Confessions-t el tudtuk hozni Budapestre.  

WLB: Mikorra vezethető vissza az újcirkusz műfaja?

Bence: Wikipédiaszerűen megválaszolva a kérdést 1960 óta van ez a műfaj, ami állítólag Franciaországból indult, meg akarták újítani a színházat, ezért behozták a cirkuszt. De szerintem ez nem teljesen pontos így. Hasonlóan a balettművészethez, a cirkusznál is kell tudni egy alapot. Fontos, hogy az artista meg tudjon feledkezni önmagáról, és ne csak a gyakorlatra koncentráljon. Egy profi attól válik profivá, hogy iszonyatosan könnyedén tud azzal bánni, ami a birtokában van. A klasszikus cirkuszban ott van a félelem, a nevetés, a szórakozás, de nem tudunk azonosulni semmivel, se az elefántokkal, se az erőművészekkel. A cirkusz ősi mágiája olyan, mint a mai szuperhősös mozik, felnézünk a hősökre, de nem azonosítjuk őket önmagunkkal. Az újcirkusz pedig pont ezt teszi, olyan kontextusba helyezi a cirkuszt, ahol erre képesek vagyunk, és a produkció érzelmi töltetet, történetiséget ad át. Nem egy Csehov drámát kell feltétlen elmondani vele, mert az artisták nem színészek, de az nagyon szép dolog, ha képes elindítani egy gondolatot a producióval az artista. És azt nem tudhatjuk, hogy pl. 1860-ban nem volt-e ilyen, emiatt talán nem is úgy mondanám ezt, hogy újcirkusz, hanem inkább színházi cirkusz.

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest

WLB: Budapestnek van jelentős, nagy múltra visszavezethető cirkuszi hagyománya? Ha igen, ebből te merítesz valamit?   

Bence: A cirkuszhagyományunk elég messzire nyúlik vissza, a kommunizmus alatt az oroszok sok pénzt fektettek a cirkuszba. Ezért olyan magas szintű az artistaképzőnk is, amely Európában a legnagyobb múltra tekint vissza, hiszen 65 éves. Itt jön be ez a fajta közép-kelet európai cirkusztradíció, ami ezt az egész régiót érinti. Én ezt szeretem, és nem is akarom tagadni, mert azt gondolom, hogy nagyon fontos. A világban van olyan, amire azt mondják, hogy "magyar fogás", egy olyan technikai elem, ami először Magyarországon alakult és fejlődött ki. Amikor elmentem az artistaképzőbe, hogy megkeressem az én artistáimat, pont olyan mesterekkel találkoztam, mint annak idején az enyéim. Ezek a mesterek a mai napig bejárnak a próbaterembe, és beszélek itt a 92 éves artistamester Árpi bácsiról, aki amúgy a mai napig kézen tud állni. Ezt a tudást inni kell. Amúgy kitermelünk évente 10-15 artistát, aki végül elhagyják az országot, és mi vagyunk az elsők, akik megállították ezt a folyamatot ezzel a társulattal 4 évvel ezelőtt. Ez egy család, és nagyon erős a szándék, hogy ők legyenek a következő generáció, akik ezt az egész műfajt továbbviszik és életre keltik.

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest (Pintér Áron)

WLB: Mit szeretsz Budapesten?

Bence: Nagyon szeretek járni a Sáo vietnámi étterembe, az nagy kedvenc, azon túl jó barátom Nagy Zoli, aki a Boutiq'Bar-t csinálja. Igazából szinte a városnak minden pontját szeretem, szerelmes vagyok a városba. Amikor hazajövök a reptérről, akkor bár könnyebb lenne a nulláson hazamennem, mindig inkább a városon keresztül jövök, csak hogy nézelődjek. Rengeteg külföldi vendég jön ide megnézni az előadásainkat, és minden egyes alkalommal újra meg kell mutatni Budapestet. De ez egyáltalán nem fáraszt, mert nagyon büszke vagyok a városra, jó elmesélni, hogy ez egy milyen jó hely. Szeretni kell, azt, ami jó, hiszen nem csak rossz van.

Veress Zsanett és Herczeg Richárd – artista

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest (Herczeg Richárd és Veress Zsanett)

Mindketten az artistaképzőn végeztek, Ricsi légtornász, Zsanett pedig kötéltáncos. Öltözőjükben meséltek arról, hogyan kerültek a társulatba, és mik a feladataik. Tőlük tudjuk meg, hogy az aristaképző egy 8 éves képzés, 5. osztálytól lehet oda jelentkezni, van 4 év általános képzés, akrobatika, légtorna, tánc, zsonglőr, ügyesség, hogy az artista kapjon mindenből ízelítőt, majd a tanár és a diák megbeszéli közösen, hogy merre szakosodjon, mire alkalmas. A következő 4 évben pedig a saját szakjukkal foglalkoznak, és megpróbálnak elérni egy olyan szintet, amivel el tudnak majd helyezkedni a világban. Itthon elmondásuk szerint egyelőre a Fővárosi Nagycirkuszon kívül nincs nagyon más lehetőség.

WLB: Miért pont az artistaképzőt választottátok annak idején?

Zsanett: Kiskorom óta tornázom, mindenben kipróbáltam magam, amiben csak lehetett. Amíg meg nem csináltuk az első szigetes produkciót, addig a szüleim szerint én "bohóciskolába" jártam, de azóta nagyon büszkék rám. Én amúgy kézen egyensúlyozom és pálcán, és kötéltáncos vagyok, és handstand-pálca még az eszközöm. 

Ricsi: 11-12 évesen elkeztem lovagolni, és kitaláltam, hogy lovas kaszkadőr szeretnék lenni, nem érdekelt, hogy ez veszélyes. Az artistaképzőben képeznek kaszkadőröket, de végül légtornász lett belőlem, mert jobban megtetszett. Ha nem vettek volna fel a Recirquel-höz, most nem ezzel foglalkoznék. Én légtornász vagyok, duplakötelezek, ez két kötél, ami egymás mellett van, azon szaltózom, és van a másik verziója, a szólókötél, amin erőtrükköket is csinálok. Illetve használom a 6 méter magas kínai rudat is, ezen zuhanásokat, szaltókat csinálok. Bence megnézte az év végi vizsgát, és kiválasztotta az első produkcióra az embereket. Előadásonként mindig vannak vendégművészek, táncosok, énekesek, gumiasztalosok, az alap pedig mi vagyunk, az artisták. Külföldön előadásonként van egy külön birgád, itt mi csinálunk mindent. Apukám az első előadás után mondta azt, hogy "na, fiam, ez már valami".

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest

WLB: Látszik a szemetekből, hogy imádjátok ezt csinálni. De mik a nehézségek?

Ricsi: Nem mutathatod mindig ugyanazt a karaktert 3 előadáson keresztül. És nehéz pl. az átállás az előadásokról, más karakter, más tempó, fejben nehéz átállni, a tested hozzá van már szokva. Pl. a pörgős Párizs Éjjel után egy lassú "bohócot" csinálni fura volt most Bogota után. Amúgy a Párizs Éjjelen annyira belazul általában mindenki, hogy van, hogy alig bírjuk visszatartani a nevetést.  

Zsanett: Mindig muszáj magadat fejleszteni, és mindennap gyakorolni kell, mert minden egyes előadásból új dolgok születnek. Amúgy nekem is a karakterátalakulás a legnehezebb.

WLB: Az eszközeitekkel van különleges kapcsolatotok?  

Ricsi: Persze. Muszáj hogy legyen, anélkül nem megy. Ha belerúgsz a rúdba, ő eltöri a lábujjad. Meg kell simogatni előadás előtt, mert akkor ő is jó lesz veled. Ha haragszol rá, akkor valamiért te jársz rosszul. Ő a partnered. Van az a duó, mikor ketten vannak a színpadon, de mi is egy duó vagyunk: én és a rúd. Azt hiszik, hogy szólóban dolgozom, de nem. Mindig duóban dolgozom. Ilyenkor kizárólag a rúd van, én, meg a szeretet.

Zsanett: Nálam is figyelni kell a kötélre, mert az előadás függhet az időjárástól is, megnyúlhat, vagy éppen összemehet az acélsodrony.

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest (Veress Zsanett)

WLB: Mit szerettek ebben az egészben?

Ricsi: Amikor megcsinálom, felnyom az adrenalin, dobog a szívem, és még egyszer le akarok zuhanni 8 méter magasról, és ezt imádom! De meg kell találnod a középutat: megcsinálod, majd fújsz egyet, hogy kitisztulj a következő gyakorlat előtt. Jó érzés, mikor van egy-két másodperced a levegőben, amikor csak úgy forogsz, és érzed, hogy süvít a füled mellett a szél.

Zsanett: Nekem a dróton a futás a kedvencem, imádok rajta futni, olyan, mintha lebegnék. Úgyhogy legszívesebben csak ezt csinálnám, oda-vissza, oda-vissza, oda-vissza. Kell hozzá persze erő, lazaság és egyensúlyérzék, meg hogy tiszta legyen a fejem.

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest

WLB: Sokat utaztok, de Budapest a bázisotok. Mit szerettek benne a legjobban, és mik a törzshelyek?  

Ricsi: Mindent, Budapest nagyon király. Mikor hazajöttünk Kolumbiából vagy Párizsból, rájöttünk mindig. Csak állsz a Margit hídon este, nézed a várost, és elsírod magad, annyira gyönyörű. Párizs hatalmas, de Budapest annyira kicsi és kompakt, hogy minden egy helyen van, és ez jó. Elmész bulizni, és 20 perc alatt hazasétálsz bárhonnan. Kedvenc helyem a Szimpla, nyáron pedig a Fröccsterasz az, ami mindent visz. Kiülsz a Deákra egy fröccs mellett, elnézegeted az embereket és beszélgetsz. 

Zsanett: Igen, imádunk sétálni. Nyáron nekem a strand a mindenem, abszolút, ott vagyok megtalálható csak és kizárólag, de mindenhol mászkálunk, próbálunk új helyeket találni mindig, pl. éttermeket.

Egyed Brigitta – színész, "A bohóc"

Fotó: Juhász Norbert – We Love Budapest (Egyed Brigitta)

WLB: Színész vagy, és több előadásban is szerepet kaptál, többek között te alakítod a a bohócot A Meztelen Bohóc című előadásban. 

Brigi: Veszprémben játszottam, ott töltöttem 10 évadot, majd jött egy meghallgatás, férfi színészt kerestek egy bohóc szerepre, de eljöttem megpróbálni. 44-en voltunk, úgy emlékszem, és én voltam az egyedüli lány. Nekem nem volt új bohócot alakítani, ráadásul a Tanulj meg fiacskám komédiázni a papám kedvenc nótája volt, és nagyon szerettem, azt elénekelni gyönyörűség. Aztán felvettek, mert teszett nekik a stílus. Érdekelt hogy Veszprém után a Müpában is megállom-e a helyem, de rájöttem, hogy mindegy, hol vagy, a humor az jó, és mindenhol bejön. Szeretem az embereket, és szeretek belenézni a szemükbe.

WLB: Az artisták sok mindent tanultak a színészektől. Te tanultál tőlük valamit?  

Brigi: 3 karikát tudok dobálni, 3 labdát tudok dobálni, egykerekűzni próbáltam, de hátravágódtam. Azóta nem ültem fel rá – nevet. Az elején, mikor a nézők ülnek, fotózni kell őket a Párizs Éjjelben, és nagyon jó arcok, a fotómasina a '30-as évek feelingje, nem is működik, de többen pózolnak, és kérni akarnak a fotókból az előadás végén. Mikor valaki elmegy színházba, van, aki figyelni akar, van, aki nevetni, sírni, de általában szórakozni. Feladatom A Meztelen Bohócban, hogy megmutassam ennek a bohóclétnek, bohóclénynek az árnyoldalát – a darabban a bohóc a végén megfordul, meghal, eltávozik – de közben szórakoztatni is szeretném a közönséget. 

WLB: Fontos a mindenkori közönség reakciója?

Brigi: A színészet is, ahogyan a fotóművészet, a pillanat művészete, és ezért nem lehet repordukálni estéről estére. Minden este minden néző más lelkülettel, energiával érkezik meg. Mindent érzünk a közönségnél. Ahogyan Egyed Brigi nem tehet meg mindent, a bohóc mindent megtehet. A  bohóc nemtelen, se nem fiú, se nem lány, kortalan, mert elesik, és jajgat, nyüszög, mint egy kisgyerek. Hatalmas érzelmi skálája van ennek a figurának, és ez benne a szép.

A társulat előadásai májusban és júniusban ismét láthatóak a Müpában.
A társulat Facebook-oldala itt található.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!