Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Élmény és kultúra - Cikkek

Ordító vadidegenekkel a Normafán – a Közös üvöltés tanulságai

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

2017. január 4., szerda — Jász Annamária

Azt sulykolják belénk kiskorunktól fogva, hogy kiabálni nem szép dolog. Agresszívnak lenni, dühösnek szintén nem. Valószínűleg ezért kezdett el szimpatizálni több ezer ember a Facebook-eseménnyel, ami közös évzáró/évkezdő üvöltésre invitált a Normafára január 3-án. Elmentünk, hogy kiordítsuk magunkból 2016 minden feszültségét.

A legtöbben azt hitték, hogy a Közös üvöltés is csak egy facebookos álesemény lesz, mint például a Tüntetés a Lápi Lidércek Ellen, a Zsiráftrágya szobrász kézműves tanfolyam haladóknak vagy a Ne találkozzunk, akkor és ott!. Pedig a dolog komoly volt, még ha a 18 éves gimnazista, Takáts Dávid Márk szervező először csupán 10 haverját hívta meg az eventre. Ők viszont szintén meghívták pár ismerősüket – így gyűlt össze 11 ezer virtuális érdeklődő és 2800 részvételi szándékát jelző látogató a közösségi oldalon, amiből január 3-án este körülbelül 200 ember jutott ki a Normafára. Őket nem tartotta vissza a metsző hideg, a sötétség és több réteg ruha pedig csak jól jött az anonim, artikulátlan ordításnak.

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

Érdemes leszögezni az elején, hogy az alapgondolat pszichológiai szempontból nem hülyeség. A harag, düh, feszültség természetes érzések, amiket semmiképp sem tanácsos elnyomni, de az átlagembernek nincs túl sok módja kiadni magából, ezért az okosabbak sportolással, de sokan otthon, a munkahelyen vagy a tömegközlekedési eszközökön vezetik le a feszültséget, ami ugye nem a leghatékonyabb megoldás. A nem feltétlenül pozitív érzelmek tudatos kezelését már csak azért sem lenne rossz elsajátítani, mert a jókor, jó helyen lebonyolított sírás, üvöltés, csapkodás fontos lépcsője lehet a traumák feldolgozásának, a családi sérelmeken, kötődési zavarokon való túllépésnek is; több terapeuta és Pál Feri is javasolja önsegítő könyveiben, hogy ordítsuk párnába fájdalmunkat, vagy üvöltsünk egy felhúzott ablakú kocsiban.

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

Több külföldi országban is működnek dühöngő- és üvöltőszobák, ahol gátlások nélkül lehet megszabadulni a felgyülemlett stressztől. Budapesten jelenleg nem igazán találni erre specializálódott helyet; a Müsziben egykor üzembe helyezett Dühöngő szolgáltatásai sajnos már nem elérhetőek. Ezért is akadt meg a szemünk a Közös üvöltésen, és vonszoltuk ki magunkat  a csillagos ég alá a mínusz 6 fokba. Ha sokan csinálják, minden furcsaság legitimitást nyer, így volt ez Movember, a Száraz November és jeges vödrös kihívások esetében is. Ha egyedül üvöltöttem volna a Normafa rétjén, valószínűleg őrültnek néztek volna, a körülöttem ordító pár száz emberrel együtt azonban egészen jó móka volt fontos tanulságokkal. (Azt inkább nem veszem közéjük, hogy egy ilyen akció anyagilag is jövedelmezhető lehet, és egy forraltbor- és lencseleves árus ki is települt a kedd este némileg elhanyagolt turisztikai övezetbe, direkt az üvöltés miatt.)

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

Először is, piszok nehéz csak úgy, parancsszóra, egyik pillanatról a másikra elkezdeni üvölteni a semmibe. Ha nem vagyunk benne a szituációban, hiába gondolunk 2016 összes terrorcselekményére, az ajtót orrunk előtt becsapó BKV-sofőrre, a bunkó alsó szomszédunkra vagy az áskálódó rokonokra, egyszerűen nem fog feltörni belőlünk a harag. Én jó negyedóráig némán, megbabonázva bámultam a körülöttem kiabáló, visongó alakokat; vicces és elementáris élmény volt egyszerre. Valószínűleg sokkal könnyebben kiszakadt volna belőlem is a hang, ha cifra szitokszavak és káromkodások is a repertoár részét képezték volna. Jó lett volna még pár tányért vagy poharat is összetörni, de az már valószínűleg egy másik event lesz (és remélem, ezzel csak jó ötletet adok egy lelkes rendezvényszervezőnek).

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

Aztán mikor minden gátlást levetkőzve végre belejön az ember az üvöltésbe, akkor ráeszmél egy egyszerű tényre: egész egyszerűen nem bírja fizikailag. Olyan ritkán kiabál, annyira visszafogja magát, hogy a hangszálai pár másodperc alatt elcsuklanak, és annyi. Gyakorolnunk kéne, tény, persze nehéz, ha nincs hol, ezért is lenne szuper, ha nyílnának hasonló agressziókezelő akciókra specializálódott helyek a városban. Mi arra számítottunk, körülbelül 5 perc alatt abbamarad majd a közös hőzöngés, ennek ellenére már jó fél órája tört fel hullámokban, és csak nem akart abbamaradni, mikor úgy döntöttünk, hazamegyünk. Diadalmasan (mert végül is csak elkiabáltam magam), de némi hiányérzettel (azért csak bennem maradt a feszültség) hagytuk ott a szenvedélyesen üvöltőket. Reméljük, azóta letaláltak ők is a hegyről, és elsimult idegekkel folytatják 2017-et.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!