Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Élmény és kultúra - Cikkek

Élet egy barlangban – budapesti megoldások egykor a lakhatási problémákra

Fotó: Horváth Péter

2017. február 3., péntek — Jász Annamária

Költöztünk már albérletből albérletbe, és szembesültünk a helyzettel, amikor nem tudtuk, hol hajtjuk álomra fejünket a következő hónapban. Igaz, ez össze sem hasonlítható a mélyszegénységben élők helyzetével, akik napi szinten küzdenek a megélhetésért. Most megismerhetjük, hogyan zajlott ez a múltban: a Kassák Múzeum egy rendhagyó módon létrehozott, információgazdag kiállításon mutatja be a lakhatásért folytatott küzdelmeket a barlanglakásoktól kezdve bérlősztrájkokon át a lakásfoglalásokig, végigvezetve a 20. századon.

Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században


2017. február 26., vasárnap
2017. április 2., vasárnap

@ Kassák Múzeum
1033 Budapest, Fő tér 1.

(borítókép: Horváth Péter: Női szálló. Budapest, Semmelweis u. 21., 1976)

Ha az elszabaduló albérletárak láttán azt gondoljuk, az élet igazságtalan, képzeljük el, hogy egy kőbe vájt, nedves falú, sötét otthonban élünk a budai hegyekben. A Tettek ideje kiállításon kiderül, hogy barlanglakások a 18. századtól léteztek Budafokon, Kőbányán és a Gellérthegyen, és állandó problémát jelentett a falnedvesedés, a csatornarendszer hiánya, a járványok és a TBC. A húszas évektől saját építésű kunyhók alkotta telepek is épültek a ferencvárosi Kiserdőben és a pesterzsébeti Hangyatelepen, ahol vizes árkok, kutak, felfestett házszámok létesültek, borbély, cipész, italmérés is működött. A hatalommal folyamatosan hadakozó telepeket a 40-es évek elejére, a barlanglakásokat az 1970-es évek számolták fel végleg.

Nemcsak a mélyszegénységben élők voltak kiszolgáltatva a lakásproblémáknak, a 20. század elején zajló bérlőmozgalmak mai szemmel nézve igazi sikersztorit produkálva szálltak szembe a hétről hétre elképesztő módon emelkedő bérleti díjakkal.

A lakók a ház elleni bojkottra szólították fel a lakást keresőket, 1906-ban több tízezres tüntetést szerveztek, melyen a hatósági lakásépítést és a lakbérmaximum szabályozását követelték, 1909-ben pedig még erőszakosabb sztrájkok söpörtek végig Budapesten. 1910-ben végül elérték, hogy törvény szabályozza a lakbér változatlanságát és a felmondást.

Fotó: Hartyányi Norbert / We Love Budapest

A viharos 20. század persze nem hagyta annyiban, és további keserves helyzeteket produkált lakhatás terén. A Tettek ideje kiállítás az ezekre adott válaszokat, önszerveződő állampolgári megoldáskereséseket mutatja be, például az ’56 utáni lakásfoglalásokat, a munkásszállók sajátos világát, a vidéki kalákákat (vagyis házépítéseknél a kölcsönösségen alapuló munkacserék rendszerét), valamint a „rongyosforradalmat”, ami a rendszerváltás utáni Magyarország hajléktalanproblémával való hirtelen szembesülését követte.

A kronologikus áttekintés rendkívül informatív és tanulságos, de a kiállítás különlegességét inkább az adja, hogy egészen szokatlan szemszögből tekint a történelemre. A múzeum két munkatársa, Csatlós Judit és Őze Eszter lakásszegénységben élőkkel, egészen pontosan a Közélet Iskolája oktatási központtal közösen állította össze a tárlat anyagát, tehát a téma árnyoldalát ismerő érintettek szemszöge is érvényesül a kiválasztott témákban, fotókban, képaláírásokban, megközelítésekben. (A Közélet Iskolája a társadalomból kirekesztett csoportoknak segít és tart útmutatást abban, hogyan változtassanak sorsukon.)

Fotó: Benkő Imre: Hajléktalanok. Déli Pályaudvar. Budapest, 1990.

Egy teljes éven át tartott a közös munka, ami során a lakásszegénységben élők az aktív, cselekvő részvétellel olyan kompetenciákat sajátíthattak el, amit az életben is hasznosítani tudnak (a Közélet Iskolájának egyik kétgyerekes tagja például szociális bérlakáshoz jutott), a munkamódszerrel pedig a múzeum is nyer egy merőben más nézőpontot: egy otthonteremtési gondokkal küzdő ember eleve mást tart fontosnak egy történelmi eseményből, és más fotókat is választ ki egy témához, mint egy muzeológus. A sajtófotókon például általában kiszolgáltatott helyzetben, lehangoló módon ábrázolják a szegényeket, az érintetteknek viszont fontossá válnak azok a nyomortelepeken készült képek is, amiken mosott ruha, kakas, kiskert is látható, amikből látszik, hogy gazdálkodást folytatnak, és ugyanolyan emberek, mint mások; nem feltétlenül munkanélküliek, nem tétlenül szorulnak a társadalom peremére.

A kiállítás talán kicsit tömény, mi az impozáns óbudai környezetben található Kassák Múzeumban másfél órán át böngésztük az adatokat és fotókat, de a dizájnban is megmutatkozó különleges munkamódszernek köszönhetően sokkal átélhetőbb és érzelmileg intenzívebb az élmény, mint egy hagyományos tárlaton. Egyszerre megdöbbentő és felemelő látni, hogy a hatalom által magára hagyott állampolgárok milyen praktikákkal próbáltak segíteni magukon. Fejben megtoldottuk a kiállítóteret plusz egy, a jelent bemutató fallal; igaz, a cselekvési stratégiák és mentőötletek helye egyelőre még üresen tátong, pár dologban viszont tanulhatnánk elődeinktől.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!