Amikor magasságra, panorámára és hegyekre vágyunk, elsőre sokkal hamarabb jutnak eszünkbe a Mátra vagy a Bükk vonulatai, mintsem a Budapest környéki hegyvidék, holott itt is találunk olyan csúcsokat, ahonnan alig akarunk majd lejönni. Amikor elindultunk a Kevélyek felfedezésére, még nem gondoltuk, hogy milyen látványban lesz részünk, bár valójában nem is a kilátás, hanem a változatos környezet vonzott minket: sziklák, elhagyott kőbánya, barlangok, színes fák és az egri vár másolata – a zseniális panoráma már csak hab a tortán.
Pilisborosjenő busszal is emberi távolságra van a fővárostól, úgyhogy még csak autóra vagy autós ismerősre sincs szükség ahhoz, hogy végigjárjuk a Kevélyeket. A buszfordulóban leszállva induljunk vissza a Fő utcán a falu központja felé, még akkor is, ha a többség az ellenkező irányba tart, mert a mi kilátásban és pulzusemelő emelkedőkben gazdag, alig pár órás – valójában 4 – utunk egy barokk templom mellől indul. Eleinte a piros négyzetet kövessük, ami a házak között kacskaringózva vezet fel az erdőhöz, ahol viszont induljunk jobbra, a jelöletlen csapáson.
Mivel semmilyen jelzés nincs ezen az ösvényen – réges-régen piros T-ket kellett itt követni –, valószínűleg eszünkbe sem jut, hogy valójában a Pilisborosjenői Kevélyhegyi tanösvényen lépkedünk. Aggodalomra semmi ok, eltévedni nem tudunk, és 10 perc gyaloglás után egy elágazáshoz érünk, ahol ismét megjelennek az útjelző táblák és jelzések. Itt tehetünk egy kis kitérőt az ezüst-hegyi kőfejtő egykori bányaudvarába, ahol egykor rozsdavörös homokkövet bányásztak, de ha rögtön megindulnánk a csúcs felé, akkor a piros sávot kövessük.
Annak ellenére, hogy elsőre nem látszik meredek útnak és nem kell igénybe vennünk a mászó- és kapaszkodótudományunkat, az Ezüst-Kevélyre érve mégis érezni fogjuk, hogy bizony elfáradtunk. Alattomos emelkedés, de az elénk táruló panoráma miatt megéri bevállalni ezt az útvonalat, és azt se feledjük, hogy ez még csak az első hegy! Egyébként hasonló, mediterrán hangulat vár ránk itt is, mint a Budaörsi-kopárok és a Nagy-Szénás környezetében, és ahogy egyre magasabbra jutunk, a kilátás ugyanannyira zseniális: elterül alattunk egész Pilisborosjenő, miközben körbepillantva a Budai-hegységet látjuk. Szemfülesek már itt kiszúrhatják a Gellért-hegyet és a mögötte magasodó, 120 méteres toronyházat.
Akár ezen a 415 méteres magasságon is letáborozhatunk egy időre, de szerintünk a szendvicsek kicsomagolását tartogassuk a Nagy-Kevély megmászása utánra, mert ott tényleg olyan látványban lesz részünk, hogy költői túlzással akár egy teljes órát is képesek leszünk ott ragadni. Túránk itt válik egy kicsit intenzívvé, mert az 534 méteres hegytetőhöz – annak ellenére, hogy tudjuk, hogy nem versenyezhet a legmagasabb hegy címéért – bizony meredek és köves út vezet fel.
Arról a kilátásról, ami a Nagy-Kevély tetején fogad minket, tényleg csak szuperlatívuszokban és a legpozitívabb minőségjelzők halmozásával tudunk írni, ide mindenkinek el kell mennie legalább egyszer. A fehér mészkősziklák, az alattunk elterülő vidék, a fenyők, a völgyek, a körülöttünk emelkedő és hullámzó hegyek láttán egyik ámulatból estünk a másikba, és hirtelen azt sem tudtuk, hová nézzünk – leginkább mindenhová, és ha lehet, akkor egyszerre. Előttünk ott van az egész Budai-hegység: a Hármashatár-hegy, a János-hegy, a Nagy-Szénás, de látjuk a Pilis-tetőt és a Hosszú-hegy vonulatait is.
Ha nem akarjuk, hogy ránk sötétedjen, ami így télen viszonylag könnyen megtörténhet, akkor próbáljunk meg elszakadni a látványtól és induljunk lefelé egy bokros gyalogúton, ami bevezet minket egy turistaút-csomópontba, pihenővel, tűzrakóval, tágas réttel. Réges-régen itt állt egy menedékház is, amit egykor a turisták építettek, azonban 1992-ben leégett, ma már csak egy esőbeállót találunk a helyén. Innen érdemes egy kitérőt tenni a Kis-Kevély csúcsához, és nem feltétlenül a kilátás miatt, hanem mert izgalmas megnézni, milyen magasságból ereszkedtünk le a nyeregbe.
Viszonylag sok útvonalon indulhatunk tovább, de most válasszuk a kék, sárga és zöld sávú ösvényt, itt dolomitsziklafalat és több barlangot is fogunk érinteni, ezek történetét és nevét kis táblákon is elolvashatjuk. A Gyopáros-barlangnál – ami Szódás-barlang vagy Nagy-kevélyi kőfülke néven is ismert – persze előjött belőlünk a kisgyerek, és a föld alól kibukkanó gyökerekben megkapaszkodva felmásztunk hozzá. Miután visszaereszkedünk főutunkra, a kék sáv jelzést követve egyenesen megyünk egy lejtős út végéig, ahonnan balra, majd hirtelen jobbra kanyarodva indulunk el az egri vár hasonmásához. Bevalljuk, mi itt elsőre eltévedtünk, úgyhogy az ide-oda kacskaringózás és némi útbaigazítás után jutottunk csak el célunkhoz.
Ha nagyon elvesznénk a fák között, akkor valójában a gyerekzsivajt érdemes úgy követnünk, mint a sárga utat az Ózban, mert könnyen elvezetnek az Egri csillagok című film kultikus helyszínére. A vár maradványait 1968-ban építették a forgatáshoz, ám annak végeztével nem bontották le. Viszonylag sokáig a jelzett turistautak is elkerülték, azonban mióta felújították és helyrehozták a romokat, családi kirándulások kedvelt célpontjává vált.
A romok után egy cserjékkel szegélyezett széles földúton induljunk tovább kirándulásunk utolsó fénypontjához, a Teve-sziklához, ami nevét a formájának köszönheti, és nem annak, hogy a Szahara-hangulatot idéző környéken kószáló tevékkel találkoznánk. A vöröses sziklafalon magasodó fenyvesek, a fura sziklatornyok és az itt-ott megjelenő vájatok a naplementében egészen varázslatos világgá válnak. Innen a Kéktúra vonalát követve visszaérünk kiindulási pontunkhoz, a pilisborosjenői buszfordulóhoz.
