Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Budapest és nevezetességei - Cikkek

Megnéztük a Tüskecsarnok melletti új uszodát

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest

2016. március 9., szerda — Bagi László

Új uszoda szolgálja a város hivatásos és szabadidős sportolóit. A létesítmény teljes egészében állami forrásból épült. A két medence mellett több lelátó, tornaterem és szauna is létesült, a kiegészítő funkcióknak köszönhetően így tökéletes helyszín lesz a világversenyekre való fölkészüléshez, de a környékbeli lakosok és egyetemisták részéről is nagy igény mutatkozott egy új uszodára. A multifunkciós csarnok mellett nyílt hely megnyitásával a város egyik legfontosabb sportkomplexuma jött létre.

Tüskecsarnok

1117 Budapest, Magyar tudósok körútja
+36 1 255 2110

Az épületbe belépve rögtön a pénztárhoz érkezünk, innen egy forgókapun keresztül jutunk le az egy szinttel lejjebb található öltözőkbe. Az előtértől balra egy nagy méretű ruhatárat találunk – ezt elsősorban a lelátókra érkezők veszik majd igénybe – jobbra pedig a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum kiállítása található egy erre a célra kialakított helyiségben.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest

Az új uszoda központjában egy 50 méteres versenymedence, egy 25 méteres, állítható medencefenékkel rendelkező bemelegítő- és tanmedence, kétoldalt pedig az összesen 1000 fős lelátók találhatóak. Az épületből egy folyosón juthatunk el a Tüskecsarnokba, így a két összekötött épülettel egy komplex sportközpont jött létre.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest

A konditerem és a wellness mellett többek között olyan helyiségeket is kialakítottak, mint az értékelőszoba. Ezen kívül különleges kamerarendszerrel is felszerelték a létesítményt, így ez a számítógépes mozgáselemző funkcióval kiegészítve hatékonyan hozzájárulhat a sportolók különböző versenyekre való felkészüléséhez.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest

Az látszik, hogy a tervezők a drága és látványos megoldások helyett az egyszerűségre törekedtek. A puritán uszoda valószínűleg nem fog helyet követelni magának a vezető dizájnmagazinokban, ugyanakkor a célnak tökéletesen megfelel, korrekt, nem hivalkodó, funkcionális épület.

Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest

Elegáns gesztus ugyanakkor a tetőszerkezet fekete festése, és az is látszik, hogy az infografikákra és a tipográfiára is figyeltek.

A most elkészült uszoda Újbuda legújabb sportlétesítménye. A dinamikusan fejlődő és sok fiatal családot, egyetemistát vonzó kerületben a már említett Tüskecsarnok mellett az elmúlt néhány évben fejezték be a Bikás park felújítását futópályával, szabadtéri fitnesszparkkal, pétanque-, kosár- és focipályával, egy rövidebb futókör létesült a Feneketlen-tó körül, a Rácz László utcai lakótelepen pedig épp ezekben a hetekben kiviteleznek egy újabb futókört.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!