Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Budapest és nevezetességei - Cikkek

Felültünk a 3-as metró első felújított szerelvényére

Fotó: Polyák Attila / We Love Budapest

2017. március 20., hétfő — Tompos Viktor

Útnak indult a 3-as metró első Oroszországban felújított metrószerelvénye. Áprilisban már öt fehér újjászületett földalatti vonaton utazhatunk a 3-as vonalon, jövő nyártól pedig már csakis ilyeneken. A külcsín nyomokban még retró, de a belbecs teljesen 21. századi.

Fotó: Polyák Attila / We Love Budapest

Tömegközlekedés-történeti pillanatnak voltunk tanúi: ma délelőtt elkísértük nulladik útján Kőbánya-Kispest és Határ út megállók között az első forgalomba álló felújított metrószerelvényt, mely azért már túl van a kötelező 1000 kilométeres próbán. Az oroszországi Metrowagonmas gyárában feltuningolt kocsikat délután már hivatalosan is forgalomba állították, tehát birtokba vehette az utazóközönség. Az orosz cég eddig öt ilyen hatkocsis metróvonatot szállított fővárosunkba és áprilisban már mindegyik róni fogja a Kőbánya-Kispest és Újpest-Központ közti 17,3 kilométeres távot. Az ígéretek szerint 2018 nyarán már csak a modernizált szerelvényeken utazhatunk a kék vonalon. Az oroszok két év alatt összesen 37 szerelvényt, tehát 222 kocsit ráznak gatyába 69 milliárd forint értékben. A járműveket 3 millió kilométer futásteljesítményre tervezték és 30 év garanciát vállalnak rájuk. Egy szerelvény felújítása négy hónapot vesz igénybe.

Fotó: Polyák Attila / We Love Budapest

Legforgalmasabb tömegközlekedési vonalunk, a napi félmillió embert utaztató 1976-ban átadott M3 metróvonal korszerűsítése már régóta törlesztendő adóssága a fővárosnak. A felújítási program a mai napig tartó síncserékkel kezdődött, a felújított szerelvények forgalomba állításával folytatódik és az állomások felújításával fog befejeződni, amelynek munkálatai várhatóan 2018-ban már elkezdődnek. Először az északi és déli, majd a középső szakaszt varázsolják újjá.

Fotó: Polyák Attila / We Love Budapest

A gyártók a kocsiszekrényt, azaz a "kasznit" meghagyták, de teljes ráncfelvarrásban részesítették – ez a kompromisszum része a projektnek. Színével természetesen beáll az új budapesti metrók sorába, így fehér lett. A kocsik alatti műszaki tartalmat azonban teljesen kicserélték, 21. századi megoldásokat alkalmazva. Új a motor, a hajtásvezérlés, a fék és a kerekek is. A hatékony fékezést három egymástól független fékrendszer biztosítja, amely nem melegíti felszabaduló hővel az utasteret, mint a régi típusnál. Az áramfogyasztást egyharmaddal sikerült csökkenteniük. Az utasok komfortérzetét igyekszik növelni a légkeveréses hűtőrendszer. 

Fotó: Polyák Attila / We Love Budapest

Az ajtók már nem pneumatikusan, hanem elektromosan vezéreltek és időben visszanyitnak, megelőzve az utas beszorulását. Az ajtónyitó gombok pedig megadják a szelektív nyitás lehetőségét. Elektronikus utastájékoztató rendszerről is tájékozódhatunk. A vezető kamerarendszeren keresztül látja az utasteret és vész esetén a kocsik közötti összes ajtót ki tudja nyitni egy gombnyomással, de egy vészjelzőn keresztül mi is felvehetjük vele a kapcsolatot. Az utastérbe egyszerű megjelenésű vandálbiztos üléseket, kapaszkodókat, a lehető legkevesebb éghető anyagot és fejlett szigetelőrendszert építettek.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!